Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)
Tanulmányok - Ujváry Lajos: A nyelvi jelek szerkezete és funkciója 369
A NYELVI JELEK SZERKEZETE ÉS FUNKCIÓJA 375 valóságmozzanatok közös elemekónt létező dolgokat egymást metsző körökkel, 3b szavak egymáshoz viszonyításával szerkesztett mondat jelölte tudattartalmat pedig azzal a területtel, amelyet e körök egymásból kimetszenek. Mondat és szó funkciójának különbségét ez esetben ebben az egyszerű bővített mondatban: Házunk dombon áll, hozzávetőlegesen az alábbi ábra szemlélteti: Ha most a bennünk tükröződő tudattartalom pontosabb jelölése, a még mindig túlságosan nagyszámú hasonló tudattartalmaktól való elkülönítése céljából mondatunkhoz ezt az összetett mondatot fűzzük: Körülötte nagy kert, ablakában piros muskátli, akkor ugyanezt az ábrát kapjuk, de itt az egymást metsző körök már nem a szavakat, hanem a szavaknak egymáshoz viszonyításával szerkesztett három mondatot szemléltetik, az a terület pedig, amelyet e körök egymásból kimetszenek, a három mondat egymáshoz viszonyításával szerkesztett nagyobb képletnek mint nyelvi jelnek tartalma. Látnivaló, hogy a mondattal s a mondatnál nagyobb nyelvi képlettel jelölhető dolgok területe egyre szűkül, egy pont felé, az éppen bennünk tükröződő valóságmozzanat felé halad, s ha ponttá sohasem zsugorodhatik is, ezt igyekszik egyre jobban és jobban megközelíteni. A szó mint nyelvi jel az egyeditől, esetlegestől az általános, a változótól az állandó felé tör, a mondat s a mondatnál nagyobb nyelvi képlet, éppen ellenkezőleg, az általánostól az egyedi, az állandótól a pillanatról pillanatra változó felé. Amaz természeténél fogva jellegzetesen langue-jelenség, ez csak elemeiben s az elemek egybeszerkesztési módjában langue-, egészében jellegzetesen parole-jelenség. A szóval kiemelt lényegnek s a mondattal, illetve a mondatnál nagyobb nyelvi képlettel kiemelt lényegnek ez az ellentétessége — úgy is mondhatnók: egymást kiegészítő, dialektikus volta — és a szavaknak, illetve mondatoknak az egy nyelvet beszélők körében azonos szabályok szerint való egymáshoz viszonyítása együtt biztosítja az érintkezés sikerét. A tudatunkban éppen tükröződő, nyelvi jelekkel részeire bontott, majd a részek egymáshoz viszonyításával újra egybeszerkesztett és érzékelhetővé tett valóság így válik a velünk egy nyelvet beszélő érzékelők számára az ő tudatukban tükröződött valóságokkal egybe vethető vó s ezzel érthetővé. A viszonylag állandó nyelvi jel, vagyis a szó feltárja a tudattartalomnak más tudattartalmakkal — a magunkóival és másokóival — való egyezéseit, az ilyen állandó jelekből esetről esetre szerkesztett nyelvi jel megvilágítja a különbségeket, a nyelvi jeleknek azonos szabályok szerint való egybeszerkesztése pedig lehetővé teszi az ily
