Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása I. 339

356 FODOB ISTVÁN HÍRT fejtegetéseiből még egy fontosabb részletet ragadunk ki. Szerinte & melléknév megoszlása későbbi fejlődés következménye ugyan, azonban a melléknévi -i, amely az -á-nál fiatalabb, a sí vagy talán egy i névmásból eredhetett, mindkettő 'sie' jelentésben (111, 333). (Vö. még BRUGMANN, Grundriss 86—7.) Más kutatók az -%- tövet későbbi eredetűnek tartják (lásd GRAY). Sajnos BRUGMANN-hoz és MEiLLET-hez képest HÍRT nem tudott egy lépéssel sem továbbmenni, sőt tőlük csak elmaradt. A bebizonyítatlanul eredetileg is 'sie' jelentésű sd, si névmás analógiájánál BRUGMANN javaslata sokkal elfogadhatóbb. De ha még ezen névmások eredeti nőre vonatkozó jelentését elfogadjuk is, azt már HÍRT sehogyan sem tudja bebizonyítani, miért jelentett az s hímnemet a névmások alakjában, hiszen ezt az elemet a szerző maga sem gondolja önálló szóból eredőnek, hanem csak mutatószócskának (140). A hímnem kialakulásának kérdése nemcsak BRUGMAíra-nál megoldatlan, aki azt teljesen elhanyagolta, hanem még inkább HiRTnól, aki nem mechanikus egyeztetések útján, hanem a névmás határozott hímnemű ós nőnemű jelentésre való elkülönülésével magyarázza a genus keletkezését, és aki a természetes nem szerepének és a szexualizálásnak sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint BRUGMANN. Elmarad HÍRT elmélete MEiLLET-vel szemben is, mert szintaktikai vonatkozású érvei gyengébbek az övénél. , 5. Mielőtt tovább mennénk, foglalkoznunk kell a névmás feltételezett szerepének kérdésével. Mint láttuk, Bopptól HiRTig a nyelvészek hosszú sora veti fel nagyjából ugyanazokat a gondolatokat, bár érvelésük sokszor különböző. Először is meg kell vizsgálnunk, van-e a névmásnak, elsősorban az önálló használatú személyes névmásnak neme. i Azokban a generikus nyelvekben, ahol e névmások alakjukat nem vál- * tóztatják minden személyben, sőt esetleg mindig változatlanok maradnak, nem beszélhetünk a névmás neméről olyan értelemben, mint ahogy a főnév, vagy a változó nemű szavak neméről beszélünk. De azért kétségtelen, hogy bizonyos alaktani kritériumok megléte esetében a genusnak van valami köze e névmásokhoz. Vegyük az alábbi esetet: orosz R 3HCLA — n 3HaA2i. Az állítmány genusa aszerint változik, hogy a névmás férfire vagy nőre vonatkozik-e. Az egyeztetés alapja ebben az esetben a változatlan alakú névmás jelentése. Ezt az esetet, szemben a változó nemű szavak egyeztetésével, j nevezzük el szemantikai genusnak, míg amaz grammatikai genusnak nevezhető. Abban az esetben, amikor a névmás alakilag is megoszlik, a helyzet változik. Vegyük az alábbi példát: or. OH 3HÜÁ — OHSL 3Hana —• OHO 3HÜAO. Az állítmány a névmási alanyhoz igazodik, de a névmás maga is változtatja alakját az általa kifejezett személy vagy dolog nemének megfelelően. Ilyen módon a névmás a genus tekintetében csak közvetítő szerepet játszik, s visel- ' kedóse eltér mind az állandó, mind a változó nemű szófajokótól: maga is \ egyezik, de hozzá is igazodnak. Ezt az esetet nevezzük el grammatikaiszemantikai genusnak. { A névmás viselkedését áttekintve a különböző helyzetekben első pillantásra az a benyomásunk, mintha a genus és sexus viszonya sokkal közvetlenebb volna, sőt még az a gondolat is felmerülhet, hogy a két különböző jelenség összetalálkozása mégis csak a névmás közvetítésével történt. Csakhogy ez