Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)
Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása I. 339
348 FODOR ISTVÁN egyik burkolt változata. Ezt kétes etimológiával és egyéb spekulációkkal igylekszik alátámasztani. A kongruenciáról említést sem tesz, jelentéstani magyarázatokkal küszködik, amelyek homályosak és elfogadhatatlanok. A továbbiakban két olyan elmélettel foglalkozunk, amely kizárólag indogermán anyagra támaszkodva a leginkább termékenyítőleg hatott a probléma megoldására, ámbár következtetéseikkel nem lépték át e nyelvcsalád kereteit. BRTJGMANN és MBILLET nézeteiről van szó. BRUÖMAÜÍJST (Nominalgeschlecht) határozott állást foglal a természetes nem elméletével szemben, s a nyelv belső törvényeiben, főleg az analógia erejében keresi a genus keletkezésének magyarázatát. Tanulmányában azt igyekszik megvilágítani, hogy miért lett az -a- és az -i-, -ie- tövű deklináció éppen nőnemű. Szerinte nem történt egyéb, mint a tősuffixum elvonása alapszóbesugárzás útján. Ez a jelenség nem ritka az indogermán nyelvek történetében. Példaképpen említi meg a színt jelentő -uo- és az állatnevet kifejező -bhoképző esetét. Az -uo- képzőnek eredetileg semmi köze sem volt a színnevek jelentéséhez. De egyetlen szónál, a 'sárga' jelentésű *ghel-uo-s melléknévnél, ez a képző az alapszó jelentésének ereje miatt elvonódott, és a latin és germán nyelvekben színnévképzővé vált: lat. fulvus, flavus, ófeln. salo 'fekete, piszkos' stb. A -bho- képző eredeti jelentése szintén nem mutatott kapcsolatot az állatnevekkel, vö.: óind sthülabhas 'durva, masszív'. Az ind, görög, kelta nyelvekben később állatnévképzőnek vonták el: ind rásabhas 'szamár', gör. egxpos, ehacpog stb. Ugyanilyen módon vonódott el BRUGMANN szerint az -átövű főnévragozás -a suffixuma a *mamá és *guená főnevek jellegzetesen nőt kifejező jelentése miatt és vált nő név-, nőstényképzővé. Ennek mintájára alkották meg az *ekuos szóhoz az *ehud változatot 'kanca' jelentésben. Ez az elvonás hosszú fejlődés eredménye lehetett, hiszen igen sok, fontos hím— nőstény jelentésellentétet fejeztek ki heteronymiával az indogermán alapnyelvben. Az -%-, -le- deklinációból az -%- végződés a *stri 'asszony' jelentése miatt vonódott el nőnévképzőnek. Miután pedig a nőnévnek, illetve nősténynévnek külön képzői keletkeztek, a melléknév kongruenciája analógia útján fejlődött ki. BRUGMANN észrevette, hogy elmélete elfogadhatóvá tétele érdekében bizonyos nehézségeket le kell győzni. Ezért magyarázatot keres arra, miért lett az -i- tövű deklinációhoz tartozó főnevek egy része nőnemű. E jelenség létrejötténél további jelentésben' asszociációkat feltételez. A szerző okoskodása a következő: az -a- tövű főnévragozásba sok elvont tulajdonságot jelentő szó tartozott (lat. fuga, juventa, óegyh. szláv Ibza stb.); az -í- tövű főnevek közt is nem egy ilyen jelentésű akad, főképpen a *mré tis (lat. mens); lehetséges tehát, hogy az -a- tőbe tartozó elvont jelentésű főnevekkel alakilag egyező melléknév külső analógia útján a *mntis szó mellett is megőrizte végződését annak ugyancsak elvont jelentése miatt, és innen belső analógia útján az egész deklinációs típusban általánossá lett a változó nemű szavak -a végződése. BRUGMANN ezen a megoldáson kívül még azt a lehetőséget sem tartja kizártnak, hogy a melléknévnek eredetileg is több alakváltozata létezett, csakhogy ezek nem a főnév végződéséhez igazodtak, hanem mindegyiknek önálló jelentése volt. így a melléknevek -a végződése nem ritkán használatos főnévként az indogermán nyelvekben elvont jelentéssel, pl. litv. géttas 'sárga' melléknév hímnemű alakjának nőnemű párja gelta 'sárgaság, icteus' jelentésű is; lat. noxius m. nőnemű alakja (noxia) 'bűn' jelentésű főnévként is gyakori.
