Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása I. 339

346 FODOR ISTVÁN hogy a genus kialakulását nem lehet egységes okokkal magyarázni a világ valamennyi nyelvében, mert az kialakulásáttekintve heterogén jelenség, különféle okok idézték elő más-más nyelvcsaládban, és csak később fejlődött nagyjából homogén jelenséggé. Ha pedig ez a lehetőség fennáll, akkor zsákutcába vezet a kutatásnak az a módja, amely néhány adatból, főleg leíró tényekből igyekszik a kialakulás kérdését az emberi nyelvre egységesen tisztázni. A természetes nem ós az ertekmegkülönböztetes különféle elméleteire egyaránt jellemző, hogy a kialakulás módozataival nem foglalkozik. Nem magyarázza meg, hogy a visszatükröződés milyen módon, milyen nyelvtani eszközök segélyével, milyen fejlődési fokozatokon keresztül jött létre. Mindebből azt a tanulságot kell levonni, hogy a természetes nem, illetve az ertekmegkülönböztetes általánosságokban mozgó, pszichologista vagy szociologikus motívumokra hivatkozó magyarázatait el kell vetnünk, és szorosabban kell támaszkodnunk az egyes nyelvek vagy nyelvcsaládok nyelvi tényeire, azok történetére, ha a kérdés nyitját meg akarjuk találni. A nyelvtudomány nem könnyen jutott el ennek az igazságnak a felismerésére. PAUL (263—9) volt az, aki megpróbált egy lépéssel továbbmenni a régi úton. Túlnyomórészt indogermán anyagra támaszkodik, mégis általános következtetéseket von le. PAUL szintén a természetes nem elméletéből indul ki, és a semlegesnemet is, mint a sexustól távol eső fogalmak nemét jelöli meg. Első pillantásra ez az elmélet a WuNDTéhoz képest csekélyebb értékű, hiszen csak indogermán anyagra építve általánosít. Mégis haladás mutatkozik meg benne, mert a kongruenciát a genus keletkezése szempontjából lényeges körülménynek tartja, és úgy véli, hogy enélkül, csak a természetes nem megkülönböztetésére irányuló törekvésből sohasem fejlődött volna ki ez a kategória. Az eddigiekkel szemben tehát PAUL nem a főnévben, hanem a változó nemű szófajokban és köztük is elsősorban a névmásban keresi a genus kialakulásának alapjait. A névmás hím- és nőnemű alakjai adták meg szerinte az analógia alapját a többi változó nemű szófajok megoszlására. Sajnos e folyamat végbemenetelót PAUL nem részletezi csupán néhány lehetőséget vet fel. Az egyik módozat az volna, hogy a több alakú névmás, suffixum gyanánt illeszkedett a főnév tövéhez ós a melléknév analógiás úton szintén ezt a végződést követte. Ezt a lehetőséget a szerző nem tartja bizonyosnak, sőt lehetségesnek véli, hogy pusztán véletlenül alakult ki az egy-egy tővégződéshez tartozó egyeztetési gyakoriság, amely később a hím- vagy a nőnemet alkotta. PAUL a továbbiakban azt fejtegeti, hogy a már létrejött genuskülönbsóg milyen módon illeszkedik bele a nyelvtani rendszerbe, milyen tényezők hatnak egy-egy szó genusának kialakulásánál. E tekintetben az analógiás és alaktanihangtani okokon kívül arra is rámutat, hogy az emberi képzelőerő a genuskülönbség segítségével a fogalmakat megeleveníti, szexualizálja. PAUL elmélete rendkívül fontos, mert ha a régi alapokból indul is el, a nyelvtani erők hatásában látja a genus keletkezésének okait. Ha pedig közelebbről megvizsgáljuk PAUL gondolatait, azt találjuk, hogy alig van szerves összefüggés a természetes nem szerepéről szóló kijelentés és a változó nemű szófajok egyeztetését fejtegető elemzés között. Feltétlenül az utóbbi az időtálló, csupán az sajnálatos, hogy PAUL alig támasztja alá nézeteit meggyőző bizonyítékokkal, s így arra is kevéssé alkalmas, hogy az indogermán nyelvekre nézve elfogadjuk. Még kevésbé használható az indogermán nyelvek körén túl általános nyelvészeti vonatkozásban. PAULnak a névmások szerepére utaló nézeteit később mások elméletében látjuk viszont.