Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása I. 339

340 FODOK ISTVÁN' jelentóstöbblettel nem jár. A genus alaktani sajátságokon nyugvó szintaktikai jelenség. STEINTHAL az elsők közt foglal állást amellett, hogy a genus lényege a nyelvtani egyeztetésben nyilvánul meg. ő azonban az egyeztetést indogermán anyagból kiindulva csak a jelző—jelzett szó viszonyára nézve látja indokoltnak, az alany—•állítmány tekintetében fölösleges, sőt nyűgös járuléknak tartja (384—90). Meghatározásunk értelmében a csak egyes szavak lexikális különbségén (heteronymia) nyugvó szemantikai megkülönböztetés (ki-—mi, tanító— tanítónő) nem generikus jelenség. A fenti definíció persze csak szinkronikus szempontból érvényes. Történetileg, mint látni fogjuk, igen sokféle, esetleg lexiko-grammatikai összefüggésből is keletkezhetik genuskülönbség. 2. A genus kialakulásának problémájához közelebb kerülünk, ha röviden áttekintjük a kérdés történetét. Csak a legfontosabb elméletekkel foglalkozunk, mert ezek köré csoportosul a többi is. Éppen ezért áttekintésünk során a sorrendet nem az időrendiség, hanem az egyes elméletek tartalmi összefüggése fogja megszabni. VAN RoYEN említett munkájában rendszeresen és részletesen, általában időrendi sorrendben taglója a kérdés történetét. A görög és la' x nyelvfilozófia a genus megítélése tekintetében két táborra oszlott. A ígyik szerint a genus csak tartalom nélküli nyelvtani forma, a másik : /int a természetes nem visszatükrözője. Igen jellegzetes, hogy a modern yelvtudomány kezdeteitől fogva ugyanezt a két felfogást találjuk meg ? „ategória eredetéről szóló elméletekben is. A mod' x európai nyelvek nyelvtanírásának hőskorában még büszkeséggel fedez fel a genuskülönbséget, vagy még inkább azt, hogy a klasszikus nyelvekhe nasonlóan a szóban forgó nyelvben három nem is kimutatható. Az antre- omorfizmus eszméjétől áthatva ésszerűnek és éppen ezért nagyszerűnek érzik, hogy a természetes nem különbsége ilyen finom nyelvtani eszköz' xíkel kifejezhető a nyelvben, s hogy a semlegesnemmel még a természetei nem szempontjából közömbös fogalmak is különválaszthatók. ADELUNG és " .ERDER nyomán még BOPP (135) és GRIMM (311 k.) is a természetes nem y izatükröződésónek tartotta a genust. Mindazonáltal a kutatók, főleg RIMM, rámutattak, hogy a kezdeti állapotot a nyelvtörténet alaposan megváltoztatta. A nyelvtanírók később egyre inkább hangsúlyozták, hogy az eredeti „logikus rend" zűrzavarrá fajult. Meglátták, hogy a hímnemmel nem lehet mindig a férfit vagy a hímet kifejezni, a nőnemmel sem mindig a nőt vagy a nőstényt, sőt a két nem mindegyike a másik természetes nemhez tartozó fogalom nyelvi formájává is válhat. így a der Hasé nemcsak a nyúl hímjét, hanem a nőstényét is jelölheti, a die Maus ugyancsak nem elsősorban az egér nőstényét jelenti, hanem éppen úgy a hímet is. Ez a jelenség az ún. epikoiné. A la sentinelle a franciában az őrt jelenti, aki általában férfi szokott lenni, az e fogalmat kifejező főnév mégis nőnemű. Sőt a nőt jelentő das Weib a németben semlegesnemű, hasonlóképpen az a das Frauenzimmer is. A példák tömegét lehetne még idézni erre a jelenségre valamennyi nyelvből, ahol a genus kategóriája megvan. Azt is észrevették, hogy nem számítva azon szavakat, amelyeknek jelentése valamennyire összefügg a természetes nem fogalmával, az e tekintetben közömbös szavak ezrei teljesen indokolatlanul tartoznak az egyik vagy a