Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása I. 339

A NYELVTANI NEM KIALAKULÁSA 341 másik nemhez. Sőt a logikai rendszertelenség még szembeötlőbb, ha figyelembe vesszük, hogy nincs két olyan nyelv, melynek szóállománya a genus szempontjából egybevágóan csoportosulna. Az egyik nyelv nőnemben ragozza azt a főnevet, amely a másikban hímnemű vagy semlegesnemű és viszont. Pl. a németben a hold (der Mond) neve hímnemű, de a franciában (la lune) nőnemű. De a természetes ós a nyelvtani nem összefüggése szempontjából leginkább az tűnik fel, hogy a femininum és a masculinum nyelvtani ellentétét nem mindig használják fel éppen a férfi és a nő vagy a hím ós a nőstény fogalmának kifejezésére, hanem ehelyett más eszközökhöz folyamodnak. Általában lexikálisan, azaz szókülönbséggel (heteronymia) oldják meg a kérdést: ném. der Hengst 'csődör' — die Stute 'kanca'; or. 6bíK 'bika' — uopoea 'tehén'. Ezzel kapcsolatban egyéb rendellenességek is mutatkoznak. A médecin főnév a franciában hímnemű. Eórfiorvost éppen úgy jelenthet, mint orvosnőt. Amikor azonban kifejezetten orvosnőről van szó, a francia nehézkes módon összetétellel oldja meg a problémát: femme-médecin. Ha ugyanis a médecin szót nyelvtani eszközökkel nőnemben használja (médecine), az nem orvosnőt, hanem orvostudományt jelent. Vannak esetek, amidőn az ilyen fajta módszer nem okozna jelentésben" nehézségeket, mégsem szokásos. Például az éléphant szó nőstényét lehetne éléphante-n&k mondani, hiszen a francia nyelv alaktani szabályaival ez összeférne, azonban ilyen szó mégsincs az irodalmi nyelvben, mert a nőstényelefánt neve éléphant femellé. Ugyancsak a genus és sexus diszharmóniájára mutat a genus commune jelensége. Ez abban áll, hogy valamely személyt jelentő főnév lehet hímnemű és nőnemű egyaránt attól függően, hogy férfire vagy nőre vonatkozik-e, pl. lat. agricola, advena; gör. 'aoidóg, rijucügóg; óegyh. gostb; or. öpodma, pacmepRXa. A genus és sexus összefüggéseire és eltéréseire vonatkozóan lásd VENDRYES (108 —10), különösen a görögre és latinra WACKEENAGEL (9 — 53), a franciára TAPPOLET. Amint látjuk, a nyelvtani nemet ismerő nyelvek a genus adta lehetőségeket sokszor nem használják ki, és a sexus kifejezését éppen úgy lexikális eszközökkel oldják meg, mint a genus kategóriáját nem ismerő nyelvek (pl. magy. férfi—nő, bika—tehén, örvös—orvosnő, elefánt—mőstényelefánt). Amint BRUGMAisnsr (Nominalgeschlecht) szellemesen kifejti, éppen ez a körülmény a bizonyítéka annak, hogy a genus nem a sexus nyelvtani visszatükröződése, és nem keletkezhetett olyan módon, hogy a primitív társadalom a tnaga nyelvébe is átvitte azt, amit társadalmában és a mindennapi életben fontos különbségként tartott számon: az élőlények nemi különbségét. Ha ez így lett volna, akkor éppen ott, ahol erre a legtöbb lehetőség kínálkozott, a különböző nemű emberek és állatok elnevezésénél, következetesen alkalmazta volna. Mindezek az ellentmondások, a logikus renddel össze nem függő, önkényesnek látszó mozzanatok — nem is szólva arról a bírálatról, amelyet a füozófia oldaláról a logikusok gyakorolták a nyelvvel kapcsolatban — egyes nyelvészeket a korábbival ellentétes értékelésre késztettek. Ezek úgy vélték, hogy a genus kategóriája egyáltalában nem olyan ésszerű jelenség, amelyre a német, francia, olasz stb. büszke lehetne, hanem ellenkezőleg, hátrányos, nehézkes, bonyolult, tartalomnélküli, a kifejezésmód egyszerűségét hátráltató nyűg. GABELENTZ (235) írja: ,,Das grammatische Geschlecht bringt •es weiter mit sich, dass wir Deutschen nie eine Frauenperson als einen Men-