Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)
Tanulmányok - Erdődi József: Nyelvi tabu a mariban 29
30 -ERDÖDI JÓZSEF tabu a művelődés alacsonyabb fokán levő társadalomban sok van: a vendég, a követ, a terhes asszony, a menstruáló nő, a beteg, a sebesült harcos, a holttest stb. Ennek a tabunak óriási szociális ereje volt, és a fejlődés alacsonyabb állapotában levő emberi közösségben erős önmegtartóztató tényezőként hatott. Ez a humánus tabu az emberré nevelődés fontos állomásáról tanúskodik, benne rejlik az egészségügyi gondoskodás, az ésszerű erkölcsi felfogás kitárulásának első gyümölcse. Csak sajnálhatjuk, hogy a vadság állapotában szentként tisztelt némely tabu rokkant formában öröklődött a civilizáció állapotában élő társadalomra. 2. A birtoklási tabu az osztálytársadalom kísérője. Bár a mari nép osztálytársadalomban élt általunk ismert történetének minden szakaszán, a fenti értelemben vett, privilégikus birtoklási tabura nem ismerek adatot. Nem hiszem, hogy a birtoktárgyaknak tamgával történt és történő jelölését ide kellene iktatnunk, hiszen a tamgajel részben közös nemzetségi, részben egyéni birtokot jelölt,3 ámde mindig szerzeményt és sohasem előjog révén való birtoklást. A másik fajtájú tabura (az inhaerens tabura) számos példa akad a mariknál (és más finnugor népeknél): nem szabad a tűzbe köpni, a folyó vizét elrondítani, a forrásból közvetlen inni, nem szabad a gabonaérés idején színes ruhát hordani, kürtbe fújni, áldatlan nagy zajt csapni. A tilalom megsértése maga után vonja a büntetést: ha valaki tűzbe vagy folyó vizébe köp, annak szája lepcses lesz, ha folyóba vizel, akkor penisén kiütés támad, ha a gabona érését zavarja, jégesőt vonz a tájra.4 A tanulmányomban ismertetendő nyelvi tabuk nem humánus-szociális jellegűek; mind a gazdasági élettel, a megélhetésért folytatott küzdelemmel függnek össze. Keletkezésüknek magyarázója a primitív emberi felfogás, a mari ember világképe, amely szinte egy mondatban foglalható össze: m i ndennek lelke van. Ez a világszemlélet az ismertetendő mari tabuk megértésének a kulcsa. 3. Tudomásom szerint a nyelvi tiltás, a tabu és a névmágia mari nyelvi kérdéseivel még nem foglalkoztak. UNO HAEVA művében ugyan találkozunk utalással a nyelvi tiltásra vontakozólag. Közli, hogy a keremet nevű áldozóligetben a marik még egy szem bogyót sem ehetnek, sőt még attól is óvakodnak, hogy a keremet szót kiejtsék.5 A szerző a tiltásról, tehát aszó tabu voltáról emlékezik meg, de nem tudjuk meg tőle, miként helyettesítették a tiltott szót. A keremet-ligettel kapcsolatban HAEVA munkájában másutt ezt olvashatjuk: ,,Am geheimnisvollsten und schaeurlichsten ist das [keremet] Wáldchen spát am Abend. Ein eigenartiger beachtenswerter Zug ist es, dass man in diesem nur tscheremissisch sprechen darf, denn der Geist des Heiligtums hasst ,,die fremde Sprache". Deshalb fángt der Tscheremisse auch in Gesellschaft eines Anderssprachigen, wie ZNAMENSKIJ berichtet, schon in grosser Entfernung von diesem Wáldchen an, nur seine eigene Sprache zu sprechen."6 3 Jelölte pl. az erdőben felfedezett vadméj-raj köpüjét. Vö. T. A. KPHDKOBA, MaTepHajibHan KyjibTypa MapHHqeB XIX Béna. PíouiKap—Ojia, 1956, 40—1. 1. A méhkasra tett tulajdonjel régi mari neve tiste (mai jelentése azonban 'zászló'). 4 THOMAS A. SEBEOK and FRANCES IsrGEMAisnsr, Studies in Cheremis: The Supernatural. New-York 1956. s. v. taboos és 51, 53, 92, 98, 120, 151, 154, 182, 187. 5 Usro HOLMBEEG (HARVA), Die Religion der Tscheremissen. Porvoo 1926, 103. 6 Op. laud. 160. — A magyarországi zsidóságnál is megfigyelhető volt hasonló nyelvi tilalom a múlt században: tiltották a magyar beszédet a zsinagógákban. V
