Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)
Tanulmányok - Deme László: Az Oklevélszótár magas címszavához 23
26 DEME LÁSZLÓ személynévi használatában nem illenék rosszabbul e családba, mint amennyire a magas melléknév adatai közé. III. Néhány kérdés azonban még nyitva maradt, azokat meg kell próbálnunk megmagyarázni. 1. A személynévi előfordulások között idéztünk egy 1240 k.: Mocus adatot. Ezt az OklSz. „ [a. m. magas?]" megjegyzéssel közli. Szerintem ugyan ez az adat nem a magas, hanem a magos 'granosus' esetleg 'spermosus' melléknévhez tartozik; de &-ja mindenképpen magyarázandó. Kulcsát a magas-hoz kapcsolás nem adná kezünkbe; ám ha közvetlenül a mag szóhoz viszonyítjuk, itt találhatunk némi támpontot. Az 1211-i származékadatok között ugyanis az OklSz. ilyet is hoz: „Mocud [a. m. magod, magd?]"; az alapszóra pedig jócskán közöl -k végű adatokat; mégpedig az említett tihanyi összeírásból ilyet: „Moc[&. m. mag v. makk?], Mochu [a. m. mag?]"; de ezen kívül is: 1237/1325: Moch; 1252: „Mok [a. m. mag v. makk?]"; ez utóbbi egyébként éppen egy Mogd név mellett áll. — A -k-s alapformákat és származékokat azután a szótár a makk szócikkében is felsorolja adatokként; más adata a makk-YSü alig is van, a -d képzős származókra meg nincs is. TERESTYÉNI az 1211-i Moc, Mochi, Mochu, Mocud adatokat a makk alapszóval, illetőleg származékaival azonosítja (i. m. 28—9); s ez végeredményben teljes joggal védhető. Megfontolandó azonban, hogy a makk szó első biztos, vagyis köznévi előfordulása már hosszú -k hangra utal: 1521: Mack (OklSz.); s a NySz. adatai közt is túlsúlyban vannak — legalábbis szóvégen és magánhangzó előtt — a -kk-s adatok. íme: GKat: Válts.: makk TelC: makoth ACsere: Enc: makk BeytheA.: Fivk.: mákot PP.: makkon Mel: Herb.: makoc MA.: makkon TelC: makkot Kisv.: Adag.: tölgy-makkot NádT: Lev.: bikkmakkolaj ACsere: Enc: bükk makk olaj C: makkos (és még 3 adat) ACsere: Enc: makkotska (és még 2 adat) Egészen más kérdés — a fonetikus írásé — az, hogy mássalhangzó előtt a rövid -k van túlsúlyban, pl.: SzD: MVir.: makkban Born: Préd.: makbolis PP: PaxC: máknak Decsi: Adag.: máknak Czegl: Tromf.: máknál is makjabb Lipp: Cal.: bikmakra Természetesen a most felsorolt adatok a korai Moc típusúak értékelésében nem perdöntőek, hiszen több évszázad nyelvi és — nem utolsó sorban — helyesírási fejlődése választja el a két típust egymástól; de talán mégis meggondolkoztatók. Annál is inkább, mert az 1416 előttről már idézett fenyurmok maga is k-s, noha kétségtelenül a mag, nem pedig a makk szó adata. S a korai -&-s típus különben is eléggé a Dunántúlra polarizálódik (Pannonhalma, Tihany, Veszprém); márpedig erős és megalapozott a gyanú, hogy a mai erős dunántúli végzöngétlenedésnek már e korból vannak más adatai is. Csak az 1211-ieket nézve: Boscut ( = bosszú + d), Moncat ( = munka + d), Forcot (= fark + d), Tuet (= tő + d), Cuet ( = kő + d; az adatokra 1. TERESTYÉNI:
