Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)
Tanulmányok - Loványi Gyula: A Magyar Nyelvészet 3
4 LOVANYI GYULA 2. Helyénvalónak mutatkozik, hogy bevezetőül foglalkozzunk a Magyar Nyelvészet megindulása korának és a megelőző korszaknak a tudományos szemlék tekintetében fennállott viszonyaival. Mert az összefüggések oly szorosak, hogy téves eredményekhez vezetne, ha a Magyar Nyelvészetet korának viszonyaiból kiemelve és az előzményektől elszigetelve, egymagában vizsgálnék. A XIX. század első felében nem kedveztek hazai viszonyaink tudományos közlönyök létrejöttének. Az érdeklődés csekély volt, s ha időnként egy-egy lelkes férfiú vagy kisebb csoport meg is indított egy közlönyt, a folyóirat nem verhetett gyökeret, oly kicsiny volt az előfizetők száma. Az 1788-ban alakult kassai Magyar Museum még csak a következő évben és 1792-ben jelent meg. Utána negyedszázadig nem volt tudományos lapunk. 1817-ben indult útjára havonként a Tudományos Gyűjtemény (1817 — 1841) a derék Trattner János Tamás kiadásában, külön szerkesztő nélkül. Ezt a folyóiratot követte 1834-ben a Magyar Tudós Társaság kiadta, SCHEDEL (TOLDY) FERENC szerkesztésében negyedévenkint megjelenő, enciklopédikus jellegű Tudománytár (1834—1844), 1840-től kezdve pedig rövid megszakításokkal a módosult néven ma is élő Magyar Academiai Értesítő. Az Értesítő az Akadémiában tartott felolvasásoknak és az üléseknek ismertetésére szorítkozott. Ámde két folyóiratot nem bírt el tudományos életünk: a Tudományos Gyűjtemény feladva a küzdelmet 1841-ben megszűnt. Csakhamar kitűnt, hogy egy folyóirat is sok! A XX. nagygyűlés rendeletéből SCHEDEL (TOLDY) FERENC titoknoki minőségében a szemle 1844-i kötetében (az 506. utáni számozatlan lapon) — ekkor már LUCZENBACHER JÁNOS és ALMÁSI BALOGH PÁL szerkesztette — Végszó a Tudománytárhoz címen az alábbi jellemző nyilatkozatot tette: ,,Az Akadémia 1834. elejétől 1844. végéig . . . tartotta fenn tetemes áldozatokkal e folyóiratot. Azalatt olvasói száma 527-ről foly-tonos apadással 79-re olvadt le . . . anyagi veszteségeit tekintetbe nem véve, az erkölcsi haszonnak ily körülmények közt csekélysége miatt hódol a szükség parancsának, s a Tudomány tárt e füzettel berekeszti".3 1844-től kezdve tehát nem volt országunknak tudományos szaklapja. A tapasztaltak után csak az a szellemiség késztethette ToLDYt és a kiadótársként megnevezett tizenegy akadémiai tagot — közöttük HuNPALVYt — az Uj Magyar Múzeum megindítására, amely HUNFALVY idézett szózatában megnyilvánult. De a magyar tudományos életnek ez az egyetlen,4 magas színvonalú szemléje sem kerülhette el sorsát. 1860-i, tizedik évfolyama egyben az utolsó volt. Miután TOLDY három évtized alatt hét folyóiratot szerkesztett, és a Múzeum fenntartásáért anyagi áldozatokat is hozott, Szerkesztői zár- és búcsúszó cím alatt a többi között így nyilatkozik (X, 455): „íme utolsó füzete e folyamnak s egyszersmind e folyóiratnak is, mely az elvesztett szabadság napjaiban első volt, mely, Claudián szép szavaival, biztatólag emlékeztetve a nemzetét a csendes, de állandó és kitűrő munka hatalmára az erőszák irányában ... a nemzet megerősödését s megelőzhetetlen diadalmát elég érthetőleg hirdette ... az egyiptomi fogság végéig". — Méltó búcsúszavak HUNFALVY beköszöntőj éhez!5 3 Nem fogadható el eszerint PiNTÉRnek (i. m. VI, 48) az a megállapítása, hogy a Tudománytár az Akadémia szegénysége miatt bukott meg. 4 A BUGÁT PÁL, SCHEDEL (TOLDY) FERENC és FLÓR FERENC szerkesztésében megjelenő Orvosi Tár (1831—48) inkább gyakorlati célokat szolgált. 5 1853-ban az egész országban 17 lap jelent meg, mégpedig az Academiai Ertesitő,
