Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Tanulmányok - N. Sebestyén Irén: Szamojéd jelzős szerkezetek 46

Szamojéd jelzős szerkezetek Jó négy évtizeddel ezelőtt, 1913-ban jelent meg SIMONYI ZSIGMOND „A jelzők mondattana" című műve, amelyben a szerző a magyar jelzős szerkezetek történetét mutatta be történeti mondattannal foglalkozó korábbi munkái folytatásául. Simonyi ösztönzésére írta meg KERTÉSZ MANÓ „Finnugor jelzős szerkezetek" című munkáját (NyK. XLIII, 1 — 101 és Finnugor Füzetek 17. szám) és ezen dolgozat szerzője ,,Finn jelzős szerkezetek" (NyK. XLIV, 1—46) című értekezését. A finnugor jelzős szerkezetek történetének tisztázásához érdekes és tanulságos adatokat szolgáltatnak az egyes nyelvek nyelvtanain kívül későbbi dolgozatok is: AARNI PENTTILÁ: „Suomen attribuutista" (Suomi V, 10:260—86 [Tunkelo-emlékkönyv 1930]); FOKOS DÁVID: „A melléknévi jelző szórendje" (Nyr. LXIII: 35—40,71—9), ,,A jelzők sorrendje" (Nyr. LXV: 3 — 6); REIN NURKSE: „Adjektiiy-atribuudi kongni -entsist eesti keeles (Tartu, 1937. Akadeemilise Emakeele Seltsi Toimetised XXX, 1 — 72); KONRÁD NIELSEN: „A note on the origin of attributive forms in Lapp" (MSFOu. LXVII, 286—307); ÁTÁNYI ISTVÁN: „A lapp melléknevek attributiv-predikativ alakpárjainak kérdéséhez" (NyK. LI, 307 — 55). „Magyar történeti mondattan" című művében a kérdés teljes magyar nyelvű irodalma alapján rendszeresen tárgyalja a magyar jelzős szerkezetek történeti fejlődését KLEMM (285—375). A finn jelzős szerkezetek legérdekesebb problémájával, a jelzőnek a jelzett szóval való megegyeztetésével foglalkozik HAKTJLINEN „Suomen kielen rákenne ja kehitys" című munkájának II. kötetében (241 — 247) és e dolgozat szerzője „Beitráge zum Problem der protolappischen Sprache" című dolgozatában (Acta Linguist. Hung. III, 314—6). A finnugor nyelvek jelzős szerkezeteire vonatkozó kutatások három alapvető fontosságú eredményre vezettek: 1) a finnugor alapnyelvben a jelző megelőzte a jelzett szót. Ennek az ősi szigorú szórendi szabálynak következtében a jelző és a jelzett szó szoros egységet, összetételt alkotott, s éppen ezért a többes jelet és az esetragokat csak a jelzett szó vette fel; 2) a főnév minősítő jelzője lehetett egy másik főnévnek; 3) számnévi jelző után a jelzett szó egyes számban állt. Elég egyetlen szamojéd adat annak igazolására, hogy ez a három megállapítás az uráli ősnyelvre vonatkozóan is érvényes: nyeny. (LEHT.) O. náhár" jésse yalUm" manne 'drei Eisenfische sah er (106).1 Ezeket az ősi uráli mondattani sajátságokat az uráli nyelvek általában a mai napig megőrizték. A jelzőnek a jelzett szóval való megegyeztetése másodlagos fejlődés eredménye, nemcsak a finnben (kivételesen a mordvinban és a lappban), hanem azokban a szamojéd nyelvekben is, amelyekben 1 FOKOS-FTJCHS

kutatásai alapján tudjuk, hogy a felsorolt uráli mondattani sajátságok a török nyelvekben is tükröződnek (FUF. XXIV, 298 — 300), és hogy a mongolban is megvannak (Az Orsz. Néptanulm. Egyesület 1944. évi Évkönyve 39—48; Nyr. LXX, 13-20, 41-44).