Nyelvtudományi Közlemények 58. kötet (1956)
Tanulmányok - II. A) Fokos Dávid: A névragozás történetéből 61
74 FOKOS DÁVID határozóknak a végéről általában nem kopott le rag, mert nem is volt ott semmiféle rag; inkább arra gondolhatunk, hogy a többi ragos határozó analógiájára utóbb vették fel ezek az alakok ragjukat. Ennek az elvnek az igazságáról meggyőzhettek bennünket az obi-ugor (és permi) ragtalan határozók is, de tanulságos ebből a szempontból az indoeurópai nyelvtudomány felfogása is az indoeurópai ragtalan határozók kérdéséről. Ezt pl. nálunk SCHMIDT JÓZSEF már 1912-ben így foglalta össze (Az indogermán flexió genesisének problémája c. cikkében, Nyelvtud. IV, 121): „Általánosan elismert tény, hogy már az idg. alapnyelvben voltak szódarabok, amelyeknek easuális functiójuk volt, a nélkül, hogy a functiónak bármiféle exponense volt volna. Hogy ily esetekben casus-jelölő suffixum ment volna veszendőbe, semmivel sem igazolható, de meg sem kisértett föltevés. A suffixum-nélküli casus nem egyéb mint az ún. 'tő'. ,,Was man den Stamm eines Nomens nennt, war eben ehedem selbst ein syntaktisch bedeutsames Wort, d. h. ein Wort, das im Satze eine bestimmte syntaktische Beziehung zu anderen Wörtern des Satzes habén konnte'. [BRUGMANN, Grr. II. 22. 118]." Ez a megállapítás tökéletesen illik a fgr. nyelvekre is, de jelentős a mi egész problémánk szempontjából — bár szintén indoeurópai viszonyokra vonatkozik — az indoeurópai nyelvtudománynak két másik megállapítása is. „Háufiger als sonst — írja BRUGMANN (Kurze vergleichende Grammatik der indogermanisohen Sprachen, 1904. 410) — erscheinen - bei den Personalia Formen ohne Kasusendungen in bestimmter Kasusbedeutung und erscheint dieselbe Form als Ausdruck für mehrere Kasusbeziehungen zugleich. Dies sind offenbar sehr altertümliche Verháltnisse." Ugyanezt mondhatjuk a finnugor személyes névmások adverbiális szerepére vonatkozólag is; erre már fent utaltunk és alább bővebben fejtjük ki. És tanulságos BRUGMANN-nak egy másik nyilatkozata is, amely indoeurópai mutatónévmásokra vonatkozik. Eszerint a *so mutató névmástő „und wohl auch andre Demonstrativa wurden seit uridg. Zeit auch adverbial gebraucht" (i. m. 400). Vegyük mármost figyelembe, hogy pl. a permi nyelvekben egy csomó i-végű adverbium van (komi ili 'messze, messzire', komi és udm. vili, illetőleg vili 'magasan'; komi uli 'alacsonyan, lent'), amelynek végződése azonos a komi ili 'távoli', vili- (vili-in 'magasan, fönt', vili-iá 'von oben' 1. W.-UOT. 340) melléknevekével (1. UOT.: i. h. és 500), és hogy — miként fent láttuk és pl. UOTILA is kifejti (,,in den perm. [wie auch in anderen finnugr.] Sprachen werden ja einige Grundformen [Nominative] in einigen altén Ausdrücken auch jetzt als Adverbien gebraucht" Vir. 1945, 500) — még ma is gyakoriak a ragtalan határozók finnugor nyelvekben (és nem ritkák a szamojédban sem), így — úgy látszik — ezen a téren hasonló viszonyokkal kell számolnunk, mint amilyenekre az indoeurópai nyelvekre vonatkozó fent idézett megállapítások utalnak. Megismételhetem, amit a FUF. XXX. kötetében (217—8) a ragtalan határozók kérdéséről mondhattam: „Mind világosabban látjuk, hogy — ámbár a ragok használata és egyezése az uráli nyelvrokonság biztos pilléreinek egyike — egy eredetibb nyelvállapot maradványaképpen határozók ragtalanul is jelentkezhetnek, amikor is határozói funkciójukat csupán szintaktikai helyzetük határozza meg." Fejtegetéseink első eredménye tehát az, hogy a fgr. nyelveknek ma sem ritka ragtalan határozóiban valóban égy régi, sőt ősi nyelvállapot tükröződik.
