Nyelvtudományi Közlemények 58. kötet (1956)

Tanulmányok - I. Lakó György: A magyarországi finnugor nyelvtudomány jelene és jövő feladatai 9 - Hozzászólások: - Hajdú Péter 40

40 HOZZÁSZÓLÁSOK LAKÓ GYÖKGY ELŐADÁSÁHOZ volt összehangolva. Látnunk kell, hogy a különféle országokban működő finnugor nyelvészek munkájában bizonyos előnyök mellett sajátos hátrányok is mutatkoznak. A szovjet finnugor nyelvészek például észrevehetően elmaradtak a magyar finnugor nyelvészektől a finnugor nyelvek történetének vizsgálatában. Nyugodtan állíthatom, hogy ugyanakkor sokkal előbbre jutottak az élő finnugor nyelvek tanulmányozása terén. Igaz, előnyt jelent nekik az, hogy a finnugor nyelveken beszélő népek a Szovjetunió területén élnek, illetőleg ott mind képviselve vannak. De mindannyiunknak van mit tanulnunk a finn nyelvészektől is, akik szintén nem keveset tettek a finnugor nyelvtudomány fejlesztése érdekében. Ezért úgy vélem, hogy jelenleg a tudomány további fejlődése a nemzetközi kapcsolatok erősítésétől függ. A kapcsolatok erősítésének fontos eszközei a nemzetközi kongresszusok rendezése, az aspiránscsere, a könyvcsere stb. Az ilyen együttműködés feltétlenül hasznára lesz a finnugor nyelvtudománynak. Meggyőződésem, hogy miután világosabban látjuk ezeket a problémákat, tudományunk a jövőben eredményesebben és gyorsabban fog fejlődni. HAJDÚ PÉTER : 1. LAKÓ GYÖRGY beszámolójával a legnagyobb mértékben egyetértek. Reális volt az a kép, amelyet finnugor nyelvészetünk helyzetéről adott. Áttekintése — természetesen — nem terjedhetett ki minden részletre, s így másoknak is — nekem is — jut elmondani való. Finnugor nyelvtudományunk jelenének a két világháború közti időszakkal való összehasonlítása kétségtelenül a mi javunkra üt ki. Az is világos azonban, hogy nem szabad túlzott optimizmussal tekinteni eredményeinkre. LAKÓ GYÖRGY vázolta azokat a hibás, sokszor káros jelenségeket, amelyek finnugor nyelvtudományunk erőteljesebb fejlődésének az útjában állanak. Finnugor kutatásaink színvonalának emelése szoros összefüggésben van pl. a szakemberek tárgyi ismereteinek bővítésével és módszertani eljárásaik fejlesztésével. Az utóbbiról tennék egy megjegyzést. Többször tapasztalt, de korántsem általános fogyatékossága finnugor nyelvészetünknek, hogy egyesek véleménye, vagy inkább gyakorlata szerint finnugor nyelvészeti problémákat egy vagy két rokonnyelv tanulmányozásával is meg lehet oldani. Nehéz dolog valamennyi finnugor nyelv szerkezetével és problematikájával tisztába jönni. Egy élet fáradságos munkáját is rá lehet erre fordítani. Ezt senki nem követelheti kutatóinktól, különösen a fiataloktól nem. Az azonban elvárható tőlük, hogy a speciális szakterületüknek vallott finnugor nyelven vagy nyelveken kívül más rokon nyelvekben is legyen némi tájékozottságuk. Többször volt alkalmunk tapasztalni, hogy egy-egy dolgozat csak egyetlen finnugor nyelv valamely kérdésére korlátozódik, anélkül, hogy a többi finnugor nyelv tanulságát figyelembe venné. A rokon nyelvek vallomásának felhasználása akkor is fontos, ha a készülő dolgozat egy bizonyos nyelvnek valamiféle kérdésével foglalkozik. Súlyosbítja a helyzetet, ha a dolgozat írója egy nyelv vizsgálata alapján nyert tapasztalatait a finnugor alapnyelvre vetíti vissza. Ez nemcsak tagadása, egyenesen meghamisítása az összehasonlító nyelvészetnek.