Nyelvtudományi Közlemények 58. kötet (1956)
Tanulmányok - I. Lakó György: A magyarországi finnugor nyelvtudomány jelene és jövő feladatai 9
A MAGYARORSZÁGI FINNUGOR NYELVTUDOMÁNY JELENE ÉS JÖVŐ FELADATAI 2 1 elvek kedvéért" (i. h.). SZEREBREÍWYIKOV e nyilatkozata természetesen nem akar a marxista nyelvtudomány sajátságainak részletes kifejtése lenni. De ha csupán az általa említett két alapelvre vagyunk tekintettel, akkor annyit talán túlzás nélkül megállapíthatunk, hogy ezek vezérlik munkájukban a mi kutatóinkat is: a nyelvi tényeket úgy igyekszünk leírni és értelmezni, ahogyan azokat a valóságban látjuk, s a jelenségeket a marxista dialektikus módszer alapelveitől vezérelve törekszünk tanulmányozni. Persze még hosszú út áll előttünk ahhoz, hogy ezt a módszert mindén esetben kellő biztonsággal alkalmazni tudjuk, sokat kell még tanulnunk és olvasnunk ahhoz, hogy marxista nyelvészeknek nevezhessük magunkat. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt sem, hogy a marxista nyelvtudomány alapelveinek kifejtése csak öt évvel ezelőtt történt meg, s hogy ez a tudomány nemcsak nálunk, hanem a Szovjetunióban is csak most van kialakulóban, fejlődőben. Számára a marxista tudományra általában jellemző követelményeken túlmenőén más tudományok analógiájára olyan követelményeket állítani, amelyeknek helytálló voltát maga a nyelvtudományi kutatás még nem igazolta, azt hiszem, helytelen volna. A marxisták ma már bizonyára valamennyien egyetértenek abban, hogy a nyelvet nem számíthatjuk sem az alap, sem a felépítmény kategóriájához, — a nyelvnek különleges sajátosságai vannak, amelyek megkülönböztetik más társadalmi jelenségektől, ezek a sajátosságok csakis a nyelvre jellemzők, éppen ezért a nyelv önálló tudomány — a nyelvtudomány — tanulmányának tárgya. Ezért, úgy gondolom, a nyelvtudományra s ezen belül az összehasonlító-történeti nyelvtudományra sem szabad más tudományok szempontjait ráerőszakolni. A marxista történeti összehasonlító nyelvtudományt maguknak az összehasonlító nyelvtudomány művelőinek kell megalkotniuk, mégpedig nem előzetes határozatok útján, hanem munka közben, a nyelvi tények állandó ellenőrzése mellett. E munkában a nyelvészeket persze nagy mértékben segíthetik a filozófusok, segíthetik más tudományok művelői is, de — még a marxista nyelvtudomány feladatainak megállapításában sem bízhatjuk magunkat teljesen mások megítélésére. „Olyasmit tulajdonítani a marxizmusnak, ami nem sajátja, úgy tüntetni fel a dolgot, hogy tudományos tevékenységünknek egyes részletei, amelyek egy és ugyanazon jelenség különféle oldalainak vizsgálatára irányulnak, a marxizmusnak fontosak, mások pedig egyáltalán nem fontosak, és azután ebből az elfogult álláspontból értékelni a nyelvtudomány tartalmát, ez azt jelenti, hogy a marristák útjára, a marxizmus meghamisítsanak útjára léptünk" — mondja SZEREBRENNYIKOV (i. h.). Ebből az következik, hogy — feladataink körülhatárolásáról lévén szó — nem mehetünk olyanok feje után, akik nem nyelvész létükre a nyelvi jelenségeknek csak az egyik vagy csak a másik oldalát látják, vagy esetleg egyiket sem látják. A marxista nyelvtudomány útjainak, munkamódszereinek keresése nálunk is kétségtelenül megindult. Az eredmény lehetne több is, jobb is, a fejlődés lehetne gyorsabb is. Rikítóan újjá történeti-összehasonlító nyelvtudományunk nem fejlődött, de új tudományok kialakulása és kiterebélyesedése általában nem is egynéhány év alatt szokott végbemenni. Ezek után rámutatok finnugor nyelvtudományunk néhány olyan sajátosságára, amelyek tekintetében ez a tudomány igenis megújult, változott s különbözik a felszabadulás előtti finnugor nyelvészettől. Nyelvészeink sokkal nagyobb mértékben, mint a múltban, törekednek a rokon tudományok eredményeinek megismerésére és felhasználására.