Nyelvtudományi Közlemények 58. kötet (1956)

Tanulmányok - I. Lakó György: A magyarországi finnugor nyelvtudomány jelene és jövő feladatai 9

A MAGYARORSZÁGI FINNUGOR NYELVTUDOMÁNY JELENE ÉS JÖVŐ FELADATAI 1 7 Nem kívánok azonban szélesebb alapon olyan kérdésekkel foglalkozni, amelyek nem a finnugor nyelvészet sajátos problémái, hanem valójában egész nyelvtudományunk kérdései. Mindenekelőtt azt jegyzem meg, hogy ha finnugor összehasonlító nyelvtudományunk van, helyesebben mondva: továbbra is van, abban kétségtelenül része van I. V. SzTÁLiNnak, mert ha SZTÁLIN meg nem írja nyelvtudományi cikkeit, a marrizmus a finnugor összehasonlító nyelvtudománynak már bizonyára véget vetett volna. SZTÁLIN ismert nyilatkozata után, mely szerint „tagadhatatlan, hogy az olyan nemzetek nyelvi rokonsága, mint a szláv nemzetek, nem kétséges, s hogy e nemzetek nyelvi rokonságának a tanulmányozása a nyelvtudománynak nagy hasznára lehetne..." (Marxizmus és nyelvtudomány 31), az összehasonlító történeti módszer s egyben a finnugor összehasonlító nyelvtudomány létjogosultságát a marristák sem merték tovább tagadni, mert hiszen vitathatatlan, hogy az olyan népek nyelvi rokonsága sem kétséges, mint a finnugor népek, s hogy a nyelvtudománynak e népek nyelvi rokonságának a tanulmányozása is nagy hasznára van. SZTÁLIN nyilatkozata után nyilvánvalóvá vált marristáink számára az is, hogy az összehasonlító-történeti nyelvészet s ezen belül a finnugor összehasonlító nyelvtudomány a marxizmussal nemcsak összeegyeztethető, hanem művelése éppen a marxizmusnak a nyelvvel kapcsolatos álláspontjából kifolyólag egyenesen kötelességünk. Persze nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy az összehasonlító-történeti módszernek hiányosságai is vannak, amelyeknek a kiküszöbölésére állandóan törekednünk kell. Finnugor nyelvtudományunk milyenségi kérdéseivel kapcsolatbán azzal a néhány évvel ezelőtt fel-felmerült igénnyel, hogy finnugor nyelvtudományunk legyen olyan ú j tudomány, amelyben a régire rá sem lehet ismerni, bővebben nem szándékozom foglalkozni. Űgy látom ti., hogy azóta már eléggé általánosan elfogadottá vált az a nézet, hogy mindennek megvannak az előzményei, s hogy semminek az előzményeit sem lehet nem létezetteknek tekinteni. A különféle tudományok fejlődésük útján akkor tudnak tovább jutni, ha az előző korszakok eredményeiből felhasználják az értékes és tanulságos megállapításokat — függetlenül attól, hogy kitől származnak. így van ez a finnugor nyelvtudományban is: az értékeset és a tanulságosat akkor is át kell vennünk és tovább fejlesztenünk, ha az történetesen régi és a polgári korszak nyelvészetéből származik. Úgyszintén azt is vallom, hogy a tudományos értékű feladatokat akkor is el kell végeznünk, ha azoknak feladat-voltát már a polgári korszak felismerte, de ennek ellenére nem oldotta meg. Hogy mennyire különbözik ma egy-egy tudományszak tematikája az illető tudományszak polgári kori tematikájától, az tehát egyebek közt attól függ, hogy a polgári korszak tudománya a soron következő tudományos feladatokat milyen mértékben végezte el. Ha ezeket a feladatokat már a polgári korszak tudósai megoldották, akkor az új korszakban fokozott figyelemmel fordulhatunk új kérdések felé. Ha a polgári korszak adós maradt a soron következő feladatok elvégzésével, akkor tudományszakunk mai feladatai nagyrészt azonosak azokkal a feladatokkal, amelyek már a polgári korszakban is feladatokként szerepeltek, de nem találtak megoldásra. A hazai finnugor nyelvészetben az utóbbi a helyzet. A mennyiségi kérdésekkel kapcsolatban már vázoltam, hogy szaktudományunk terén milyen feladatok maradtak elvégezetlenül a polgári korszakban. Említettem az elvégezetlen feladatok között a rokonnyelvi anyaggyűjtések kiadását és különféle finnugor nyelvi szótárak készítését is. Ilyen körülmények között — azt £ Nyelvtudományi Közlemények