Nyelvtudományi Közlemények 58. kötet (1956)

Tanulmányok - I. Lakó György: A magyarországi finnugor nyelvtudomány jelene és jövő feladatai 9

14 LAKÓ GYÖRGY ezek a finn kresztomatiák a múltban számunkra is többé-kevésbé megoldást jelentettek, ma már azonban nálunk nem felelnek meg, minthogy német nyelvű szó jegyzékük használata a hallgatók számára nehézséget okoz. — Készült egy ideig finn kresztomatia is: összeállítását ZSIEAI MIKLÓS vállalta. A tőle évekkel ezelőtt kapott tájékoztatás szerint e kresztomatia már 1951-ben annyira volt, hogy pár hónapos munkával befejezhető lett volna. Különféle kiadói bizonytalanságok miatt azonban a könyv kiadása addig húzódott, mígnem ZSIRAI betegsége miatt kénytelen volt a további tárgyalásokról lemondani, így a finn kresztomatia máig sem jelent meg, noha az egyetemen nagy szükség volna rá, sőt — ha egy-egy kiadóvállalat kételkedik is benne — az egyetemen kívül is találna érdeklődőkre. Ötéves tervünk hatodik — s egyben utolsó — pontja a Nyelvtudományi Közlemények I—L. kötetének mutatóját jelöli meg mint olyan művet, amely az első ötéves tervidőszak folyamán kiadandó. Mindannyiunk őszinte örömére ez 1955-ben megjelent, s így a legrégibb élő magyar nyelvészeti folyóirat 50 kötetének az anyaga megelevenedett: a kutató számára immár hozzáférhető, áttekinthető és könnyen felhasználható. A Mutató összeállítóját, JUHÁSZ JENŐÍ, valamennyiünk részéről köszönet és elismerés illeti meg munkájáért, amelyet talán évtizedekig sem végzett volna el helyette senki. Ha mármost pusztán a mennyiség szempontjából akarjuk értékelni az első ötéves tervidőszakban végzett munkánkat, akkor teljesen ellentétes eredményre jutunk aszerint, hogy a teljesítményeket mihez viszonyítjuk. Ha ötéves tervünkből indulunk ki, az eredmény lesújtó: szövegkiadási tervünknek talán csak kétharmadát teljesítettük, a tervbe vett szótárak közül eddig egy sem, a rokonnyelvi olvasókönyvek közül pedig csak egy jelent meg. Egyéb területen is annyi a lemaradás, hogy ezt bizonyos terven felüli teljesítmények nem egyenlítik ki. Egészen más eredményre jutunk azonban, ha a felszabadulás utáni tíz év eredményeit nem első ötéves tervünk előirányzatával, hanem pl. az 1930-as évek termelésével vetjük össze. Amíg az 1930-as békeévekben egyetlenegy nagyobb méretű finnugor könyv jelent meg, addig a pusztító második világháborút közvetlenül követő tízéves időszakban (a Nyelvtudományi Közlemények Mutatóját is ideszámítva) 5 finnugor vonatkozású önálló kötet látott napvilágot. Amíg a Nyelvtudományi Közleményeknek az 1930-as években három kötete került kiadásra, addig ugyanez a folyóirat 1950-től kezdve (némi késéssel) minden évben megjelent. Mi következik a két összehasonlításból: vajon az-e, hogy finnugor nyelvészeink nem dolgoztak eleget, mert nem teljesítették a nyelvészeti ötéves tervet, avagy az, hogy nagyon meg lehetünk elégedve magunkkal, mert jóval többet termeltünk, mint az elmúlt évtizedekben? Szerintem egyik sem. A terv nem teljesítéséből elsősorban azt a következtetést kell levonnunk, hogy nyelvészeti ötéves tervünk irreális, túlzó maximaiizmusban szenvedő terv volt. A tervteljesítésben való lemaradás okainak vizsgálatából pedig egyebek közt az derül ki, hogy jóval többet is tudtunk volna alkotni, ha munkánkat több tervszerűséggel végeztük, illetve végezhettük volna. Az 1930-as évek termelésével való összehasonlításból kikövetkeztethető továbbá az is, hogy a magyar népi demokrácia a finnugor nyelvészet terén nyilvánvalóan sokkal több kutatónak adott munkalehetőséget, mint az elmúlt korszak, publikációs lehetőségeink pedig össze sem hasonlíthatók a múltbeliekkel. Nem azért, hogy a múlton rágódjunk, hanem amiatt, hogy éppen ez évben ismét egyik igen fontos feladatunk a távlati tervezés, szükségesnek tar-