Nyelvtudományi Közlemények 58. kötet (1956)
Tanulmányok - I. Lakó György: A magyarországi finnugor nyelvtudomány jelene és jövő feladatai 9
10 LAKÓ GYÖRGY sét helyesen tudjuk értékelni, figyelembe kell vennünk az eló'zményeket is. Ezért röviden kitérek arra, milyennek látom tudományunk helyzetét a felszabadulást megelőző évtizedekben. Röviden azt mondhatjuk: az első virágzásnak az a kora, amely REGULY ANTAL tanulmányútja után HUNFALVY PÁL, főleg pedig BUDENZ JÓZSEF munkája nyomán megindult, az első világháború befejeztével véget ért. Az egykori Budenz-tanítványok ugyan égtek a vágytól, hogy munkájukat a megkezdett lendülettel folytassák, fiatalabb kutatók is szép számmal sorakoztak volna fel melléjük, de tudományos törekvéseik zöme egyes esetekben a -politikai üldöztetés, általában pedig az elmúlt rendszer tudományellenessége miatt hajótörést szenvedett. A Magyar Tudományos Akadémia szerepe a finnugor tanulmányok szervezése terén megszűnt, elősegítésük körül pedig a minimumra csökkent. Az első és a második világháború vége közötti időszakban az Akadémia kiadásában mindössze két önálló, nagyobb terjedelmű finnugor kiadvány látott napvilágot. Egyidejűleg a kisebb értekezések kiadási lehetősége is rendkívül megcsappant. Az egyetlen folyóirat, amelyben a cikkterjedelmet valamelyest meghaladó értekezések közölhetők lettek volna, a Nyelvtudományi Közlemények, igen ritkán jelent meg: 1920-tól a felszabadulásig, egy negyed század alatt mindössze hat teljes kötet látott napvilágot. A fiatal kutatók nagy része vagy elkallódott, vagy pedig anyagi helyzete miatt kénytelen volt tudományos tevékenységét néhány rövid cikk megírására korlátozni; látókörét bővíteni alig volt módjában. Ugyanakkor továbbra is kiadásra várt pl. REGULY egy évszázaddal korábban gyűjtött anyagának jelentékeny része, nem is szólva a nagyértékíí újabb gyűjtésekről s mindezek tudományos értékesítéséről, feldolgozásáról. Ilyen körülmények között érte tudományunkat hazánk felszabadulása. A pusztító második világháború után a tudományos munka persze nem kezdődhetett meg mindjárt 1945-ben. Két-három év az erőgyűjtés, a tapogatódzás jegyében telt el. A Nyelvtudományi Közleményeknek felszabadulásunk utáni első száma csak 1948-ban jelent meg, s ez legnagyobbrészt még olyan cikkeket tartalmazott, amelyek már 1944-ben ki voltak szedve. Kezdettől fogva éreztük azonban országunk felelős tényezőinek a tudományok iránti érdeklődését, kormányzatunk segítő kezét, 1949-ben pedig már mi, finnugor nyelvészek is ott lehettünk a magyar nyelvtudomány első ötéves tervének bölcsőjénél, amely tudományunk újjáélesztését tűzte ki céljául. Már pusztán az a tény is figyelemre méltó, hogy nyelvtudományi terv egyáltalában készülhetett. Amint ötéves tervünk bevezetésében (MNy. XLV, 97) olvashatjuk, „még csak fel sem merült és fel sem merülhetett volna a tőkés rendszer korlátain belül egy ötéves összefogó nyelvtudományi terv gondolata". A tervezés puszta tényét nyelvészeink elvben kezdettől fogva tetszéssel fogadták, s helyesnek ítélték. Más dolog az, hogy nyelvtudományunk ötéves terve az első hevületben a lehetőségek kellő megfontolása nélkül készült, s hogy ennek következtében részben tarthatatlannak bizonyult. De első ötéves tervünknek ennek ellenére is megvan a jelentősége. Ami lényegest finnugor nyelvészeink a felszabadulás óta alkottak, az túlnyomórészt ennek a tervnek a keretein belül valósult meg: a szerzők, miközben munkájukat végezték, egyben e tervnek a teljesítését is szem előtt tartották, az akadémiai bizottságok e terv alapján igyekeztek a folyamatban levő munkálatoknak a kívánt tudományos és anyagi támogatást megadni, s Akadémiánk ezen terv szerint gondoskodott az elkészült munkák kiadásáról. Minthogy tehát annak,
