Nyelvtudományi Közlemények 57. kötet (1956)

Tanulmányok - Lakó György: Északi–manysi nyelvtanulmányok 14

ÉSZAKI-MANTSI NYELVTANULMÁNYOK 47 Többes szám Nom. Acc. Lat. Elat.-abl. Instr.-com. Nom. Acc, Lat. Elat.-abl. Instr.-com. Nom. Acc. Lat. Elat.-abl. Instr.-com. írod. MÜH Manae Manaen MCLHCL6HUA McmaembiA nan HÜHÜH nanaH(n) nanannuA nananmbiA man mananuA maHüHUAH maHÜHblAHblA mananuAmbiA 1. szemé Szi. mán mi mánafi' mánafin mánafinil mánafi'ttl 2. szemé nán 'ti'« nanan nanann nánannil nánantil É. man \ manauw [manüw manaun manaünél iy nan nanan nanan (né) nanannél 3. személy tán* ők tánanl tanandin f tananUnil [tűnnű tánnilt tan tanánl tanánélné tanánélnél Szo. mán mánafi mánafín mánafil nan nánán nánán nánán ni tán tánánnl tánáüjil tánánnl Megjegyzések A közölt paradigmák egybevetése útján számos érdekes megfigyelést tehetünk. 1. Minthogy az általam feljegyzett alakok egyes esetekben MUNKÁCSI feljegyzéseivel, más esetekben viszont KANNISTO adataival mutatnak nagyobb hasonlóságot, a személyes névmások ragozásából is arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az északi-manysi nyelvterület már MUNKÁCSI, ill. KANNISTO tanulmányútja idején sem volt teljesen egységes: kisebb helyi nyelvjárási eltérések, illetőleg egyéni sajátságok tarkították. Például a Szo. elat.—ablativusi alakok: án^mH és mánafíl csak a puszta ablativusi -l ragot tartalmazzák, tehát keletkezésük korát tekintve bizonyára régibb alakok, mint az E. ánémnél és manaünél, amelyekben már a testesebb -nél rag jelentkezik. Ennek ellenére az előbbi, régiesebb alakokat KANNISTO feljegyzésében, az utóbbi, újabb keletkezésű alakokat pedig MUNKÁCSI feljegyzésében találjuk. Noha az is feltehető lenne, hogy ugyanazon egyén vagy közösség nyelvében két, keletkezése korát tekintve különböző alak egy ideig párhuzamosan él, mégis — abból ítélve, hogy az egyik alak tudtommal csak az egyik kutatónál, a másik alak viszont csak a másik kutatónál fordul elő — a két különböző alak előfordulása legvalószínűbben helyi nyelvjárási különbségek feltevésével magyarázható. Bizonyára ugyanígy magyarázandó az É. (lat., ill., elat-abl.) tawán, tawánél alakok második szótagbeli magánhangzójának a rövidsége, szemben a Szo. táfiiin, táj3£nl alakok magánhangzójának a hosszúságával. Noha az is elképzelhető, hogy az É. alakok helytelenek, s a Szi. ta'flen, ta'ftenl magánhangzójának * Mondatban tan is előfordul.