Nyelvtudományi Közlemények 57. kötet (1956)

Tanulmányok - Lakó György: Északi–manysi nyelvtanulmányok 14

32 ' LAKÓ GYÖRGY jemteydn 'leszel', xaniéta xtéydn 'tanulsz'. Mássalhangzó előtt és szóvégen a y néha egészen gyenge, alig hallható, sőt prekonszonantikus helyzetben ki is eshetik. Ilyen esetekben y-vel jelölöm. Példák: kiti(y)las 'kérdezte', taliy (tál 'év' transl,-a), xtiriy 'táska'. %. — Csak eredetileg veláris magánhangzó előtt, ill. után fordul elő, pl. xüriy, x^V\ mo'fag. i, ill.~7. — KANNISTO sok olyan emelkedő diftongust jelöl a manysi nyelvjárásokban, köztük a szoszvaiban is, amelyeknek első, simuló eleme i, pl. Szo. ias- 'zeichnen, ritzen' (21), ianiy 'gross' (35), iálc

prj

'héilig' (35), ÜK 'blutiges Opfer' (FUF. XVII, 230), $p 'Baum, Holz'~(160), i*rn 'samojedi' (SUSAik. LIV1; 21),

iőfit- 'kaufen' (112), iomas 'gut' (79), nm 'zu Hause' (199), iuriB- 'náhen' (122) stb. KANNisrónak a feljegyzései abból az időből származnak, amikor még pl. afinn jalka 'láb' szókezdő hangját isvvel jelölték, mintha ez a hang a következő magánhangzóval emelkedő diftongust alkotna. ÁIMA (SUSAik. XLVI3

, 78) azonban megállapítja, hogy az ilyen esetekben a finnben gyenge zörejű frikatíva hallik. Spiráns j- van szó elején az ilyen magyar szavakban is: játék, jó (vö. GOMBOCZ, magyar Fonetika 22; BÁECZI: Fonetika 20; DEME: Magyar Nyelvjárások II, 31 és A Magyar nyelvjárások néhány kérdése 58). Én a szigvai nyelvjárás megfelelő szókezdő hangja és a finn, ill. a magyar szókezdő j- között semmi különbséget sem észleltem, ezért (gyenge zörejű) spiránst jelölök (ÁiMÁtől eltérően nem pont nélküli, hanem pontos j-ve\) az ilyen szavak elején, mint ja 'folyó', jax

lur]k$&

'járni', jifi 'fa', joxturjkfie 'érkezni', jö{

rn

'nyenyec', júy 'be; vissza' stb. j-t jelöltem szóbelsejében is ott, ahol KANNISTO i előtagú emelkedő diftongust jelöl. Ellenben i utótagú diftongus van mássalhangzó előtt az olyan szavakban, mint pl. gáiturjjcfíe 'futni', saikalar}k^E 'felébredni' stb. I. — Ejtésmódjára és hangszínére eleinte nem fordítottam figyelmet, s minden l hangot Z-lel jelöltem. Később észrevettem, hogy legalábbis az az l, amely az első szótagnál hátrább redukált magánhangzóból fejlődött u fu) előtt áll, valamelyest különbözik az egyéb helyzetekben hallható l hangtól: u (u) előtt bizonyára hátrább képzett likvidával, |-lel van dolgunk. Bár a következetesség megkívánná az ilyen f jelölését, ezt mégis mellőzöm, minthogy feljegyzéseimet nem tudtam ebből a szempontból ellenőrizni. KANNISTO és STEINITZ szoszvai nyelvmestereik nyelvében általában l-t jelölnek. é. — Nyelvmesterem szerint az igazi, tősgyökeres manysik (hihetőleg akik még nem, vagy nem jól tudnak oroszul) nem tudják az £ hangot kiejteni (STEINITZ felsorolásában, ÖESA. 1937 : 249, nem is szerepel az S a szoszvai nyelvjárásban előforduló hangok között). Megjegyezte azonban, hogy már sokan megtanulták e hang ejtését, s ezt maga is tudta ejteni. En csak orosz jövevényszókban találkoztam vele, pl. karandaS 'ceruza', plögvá! 'tér', sköla 'iskola'. s. — s hang a szoszvai nyelvjárásban sem KANNISTO, sem STEINITZ szerint nincs. MUNKÁCSI jelöl ugyan s hangot, de (VNyj. 4) azt jegyzi meg róla, hogy ,,a vogul s nem a közönséges s (magy. sz) palatalizált alakja (minő pl. az orosz cÍTb szó kezdőhangja); hanem egy £felé hajló hang. A nyelv hegyének a kemény ínnyel való érintkezési pontja mindkettőnél ugyanaz; a különbség közöttük csak az, hogy az i-nél a nyelv érintkező lapja nagyobb, az s-nél csak a nyelvhegy legvége érintkezik". KANNISTO (FUF. VIII. Anz. 195) nem ért egyet MuNKÁcsival; szerinte a kérdéses hang nem s, hanem s. Képzés-