Nyelvtudományi Közlemények 53. kötet (1952)
Kisebb közlemények - Korompay Bertalan: A finnugor néprajz válsága 292
A !•' L \ N I"tiOK N ÉJ*S A37. VÁ1,SÁO A 295 vadászati cikkeiben, másvészt LÁSZLÓ GYULA összefoglaló tanulmányában („A honfoglaló magyar nép élete". 1943). Munkásságuknak határozott történeti jelentőséget kell tulajdonítanunk finnugor szempontból még az esetben is, ha a szigorúbb kritika talál is egyes megalapításaikban helyesbíteni valót. Sajnos, kritikai kisigónyűségünk sehol sem szembetűnőbb, mmt éppen finnugor kérdésekben. Ami elmélet száz év alatt felvetődött, az kézikönyvekben és közvéleményben megcáfolatlanul továbbhagyományozódva szinte mind napjainkig él még és tenyészik. A tudományban vétkezni szabad; oly gyorsan rámondjuk valamire, hogy ősi finnugor örökségünk. S milyen kivételes eset, ha egy délibábos elmélet (mint LÜFŐ GÁBORé: Népr. Ért. 1939 PALOTAY GERTRÚD részéről: uo. 1940) mindjárt felbukkanásakor az ellenkező vé eményen levők ellenállásával találja magát szemközt! Ily körülmények között alig várható, hogy finnugor néprajzi kutatások elvi lehetőségéről minálunk elvi krízis törjön ki. hacsak a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában napjainkban oly örvendetes tervszerűséggel megjelenő osztják, cseremisz és zűrjén népköltési kiadványok mintegy maguktól újra napirendre nem hozzák a kérdést, hogy ezeknek mi az értékük; vájjon csak a nyelvészek okulására szolgálnak, vagy az általános néprajz is meríthet belőlük, s ha igen, akkor ezen belül a finnugor kutatásokra milyen hasznot hajtanak? A kérdés fontossága ezek után, azt hiszem, világos. Csak örvendhetünk rajta, ha a finn meg a szovjet néprajz helyettünk is töri magát a megoldásán, s köszönetünket érdemük ki, akik vele foglalkoznak, még akkor is, ha egyelőre nem mindenben értünk velük egyet. Nem ismertetem VILKUNA KusTAAnak mind a négy cikkét, melyet a Virittájáben 1935-ben, 1938-ban, 1946-ban és 1950-ben adott ki s melyek közül az első három címében a néprajznak csak általános elvi megvitatását igéri (,,Kansatieteen tutkimuskohteista ja -menetelmistá". „Kansatieteellisistá alueista'\ ,,Kansatieteellinen tutkimuksemme"'). Csak a negyediket: egyetemi tanári székfoglaló előadását idézem: ,,A finnugor néprajz keresi a maga útját" (Suomalais-ugrilainen kansatjede tietáán etsimássá), amelynek, mint programmnak a hely és az alkalom különleges súlyt ad.1 Ebben ex cathedra nyilvánítja ki fokozatosan kiérlelődött s már e7 őbb nyomatékosan ki is mondott véleményét, hogy a finnugor néprajz voltaképen nem létező tudomány. ,,Oda lyukadunk ki végül — írja —, hogy nincsen különleges finnugor, még kevésbbé finn-szamojéd műveltség." A finnugor néprajzról olyan értelemben mint a finnugor nyelvészetről nem jehet szó, mert egyetlen jelenség sem tisztázható kizárólag finnugor perspektívában. „Beszélhetünk külön finnugor ősnyelvről, de külön finnugor ősműveltségről aligha.'" Nem őscsírákat, hanem műveltségi egységeket és rétegeket kell tehát a néprajznak kutatnia, mert mindenféle műveltség természettől fogva rendkívül nemzetközi jellegű. Már 1946-ban igen élesen kifejtette: nyelvészet és néprajz különböző dolgok; a néprajzban e őbbre va'ó minden szomszédság a távoli (pl. obi-ugor) nyelvrokonságnál. 1 Francián! is megjelent; L'etlmognapliie finno-ougrienne cherehe sa voie. Laos tUppsala), 1951.
