Nyelvtudományi Közlemények 53. kötet (1952)

Kisebb közlemények - Korompay Bertalan: A finnugor néprajz válsága 292

• KOBOMPAY BERTALAN A finnugor szempont ébrentartását a néprajzban szerinte mindössze két gyakorlati ok támogathatná. Az egyik az, hogy a finn nemzeti múzeumnak gazdag finnugor gyűjteményei vannak, a másik pedig a finnugor nyelvtudomány érdeke. A „finnugor néprajz" programmjának helytelen hangoztatásáért, mely 1921-ben SíBELiusnak éppen ilyen megjelölésű tanszéke felállításához, vezetett, VILKUNA egyrészt SETALA szellemi tekintélyét okolja, másrészt az érte járó felelősséget a magyar JANKÓ JÁxosra hárítja, aki SiRELiusnak pályája kezdetén tudvalevően buzdítója, mestere, programmban és módszerben sugalmazója volt. Nem sokban különböznek ettől a felfogástól a fentebb már említett szovjet CSEBOKSZAROV N.-nek észrevételei. ,,A Szovjetunió finnugor népei tanulmányozásának néhány kérdése" és „Mégegyszer a finnugor népek tanulmányozásának néhány kérdéséről" cím alatt két ízben foglalkozott a Szovjetszkaja Etnografija 1948. és 1949. évfolyamában BUBRICH kiadványával. A finnugorság komplex vizsgálata (kompleksznoe finnugrovédenie) — szerinte — tudományos fikció. Megállapítja, hogy a gyűjtemény cikkírói ZELENYLN kivételével, akit finnugor-szláv összehasonlító tanulmányáért kozmopolitának bélyegez meg, a többiek nem is annyira finnugor problémákról írnakr mint inkább egyes finnugor népekhez fűződő kérdésekről. Ez a tény gyakorlati módon világítja meg a finnugor néprajz nemlétezését. E mellett politikai támadásban is részesíti a szovjet finnugristákat, különösen BuBRiCHot. Azt írja: az az egyoldalú irányzat, amelyet a század elején SIRELIUS és követői képviseltek, arra a korra normálisnak vehető Finnországban, Magyai országon vagy Észtországban, de teljességgel megengedhetetlen a Szovjetunióban. Vájjon miért? Ha gyökerére nézünk a dolognak, azt hiszem, határozottan felismerhetjük ennek az okát a szerző lépten-nyomon kiütköző marrista beállítottságában. Tudvalevően MARR és követői akadályozták meg a Szovjetunióban nemcsak az összehasonlító-történeti nyelvtudománynak, hanem az ennek nyomában járó összehasonlító-történeti néprajznak kibontakozását is. A kérdésnek szovjet és finn feszegetői íme igen különböző alapról indulnak el, de egyben, a lényegben egyetértenek. Abban, hogy finnugor néprajz voltaképen nincsen. VILKUNA szerint, mert ez mint tudomány nem lehetséges,. CSEBOKSZAROV szerint, mert ezt művelni nem is szabad. — Ha az utóbbi hozzászólónak azzal válaszolunk, hogy rámutatunk a Marr tanai körül a múlt évben bekövetkezett nagy fordulatra, mely reményünk szerint az összehasonlító néprajz számára is megnyitja a fejlődés útját: az előbbi kutató szkeptikus állásfoglalását a még tisztázásra váró problémákra való rámutatással próbáljuk enyhíteni, függőben tartani. Mert hiába szólnak még oly nyomatékos elvi megfontolások VILKUNA tanításainak igaza mellett: egyetlen meg nem cáfolható elmélet is elegendő (mint teszem azt a magyar és cseremisz dallamok egyezése) arra, hogy a finnugor kutatási irányzatot — ha nem is a régi — jogaiba visszahelyezze. Amikor a finnugor néprajz létéről, az összehasonlító irány jogosultságáról van szó, nem lehet ezt a kérdést elszigeteltségében vizsgálni, vagy éppen eldönloíi. Várjuk meg, míg az egész kérdéskomplexum feltárul, a választás az