Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Lakó György: Finnugor végmagánhangzó-kérdések 26

FINNUGOR VÉGMAGÁNHANGZÓ-KÉRDÉSEK 53 sörmillá, lámsillá, másfelől pedig pl. a hanhilla, hiirillá többesszámi esetek i-tövűségének a közössége is sok esetben azt eredményezhette, hogy egy-egy á végű szónak — legalább is nyelvjárásonként — a hanhilla : hanhet, hiirillá : hiivet viszony mintájára e-tövű többesszámú nominatívusa (pl. lámset, sárvet), majd ehhez i végű egyesszámi nominatívusa (pl. lámsi, sárvi) alakulhatott. Ugyanezt a magyarázatot az eredeti a-tövekre már ritkábban alkalmazhatjuk, mert tudjuk, hogy a kéttagú a-töveknek í-re végződő többesi töve csak oly szavakban van, amelyekben az első iszótag magánhangzója o vagy u, egyébként pedig az a a többesszám z-jével oj, kettőshangzóvá egyesült. Az utóbbi esetben az a-tövű szó többesszámi töve nem egyezik (s nem egyezett sohasem) az e-tövekével, második magyarázatkísérletünket nem alkalmazhatjuk tehát pl. a felteendő *varta szó mai varsi alakjának vagy a széna ~ sieni viszonynak a magyarázatára. Mindenesetre általánosságban igazat kell adnunk BussENiuenak, aki ,,Zur ostseefmnischen Morphologie: Stammesalternation im Ostseefmnischen" c. művében azt a megállapítást teszi, hogy a finnben az e-tövek terjeszkednek eredeti határaikon túlra, a régi a (a>tövek hátrányára (1. id. m. 114—116. 1.). Budapesten, 1940, okt. 1-én. LAKÓ GYÖRGY.