Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Györke József: Volt-e a magyarban -y-, ü- praeteritum-képző? 54

54 GYÖRKÉ JÓZSEF Volt-e a magyarban -u-, -ü- praeteritum-képző? KRAUTER FERENC „A v-tövű igék" című dolgozatában a HB. levn (olv. leün) szavát a következőképpen elemezte: *le- tő, *-üpraeteritum-képző, -n személyrag (vö.: NyK. XLII, 321—22). Azóta az -u-, -ü- praeteritum-képzővel még ERDÉLYI LAJOS (FUF. XVIII, 90—107), HORÖER ANTAL (Csengery—Emlék 186—88, A magyar igeragozás története 12—13, 83—7 stb.) és GOMBOCZ ZOLTÁN (Ung. Jahrb. X, 13) foglalkozott behatóbban. Az ő kutatásaik alapján az -u-, -ü- praeteritum-képző használati körét a HB. levn szaván kívül még általában a következő esetekre szokták kiterjeszteni: 1. a jelenidejű funkciót nyert palóc ny. várónk (>-váraónk), kérőnk (^kéreönk) stb. alakokra; 2. a tárgyas ragozású praeteritumok többesszámú első személyére: várók, kérők stb. s innét az alanyi ragozásba is átterjedt várónk, kérőnk formákra 3. s végül a HB. hadlaua, terumteve szavaira. Vegyük talán most őket egyenkint tárgyalás alá. 1. A. köznyelvi várunk, kérünk alakoknak a palóc nyelvjárásterület egy részén várónk (=-) váraónk, kérőnk (=-) kéreönk felel meg. Az -ónk, -őnk rag -ó-, -ö- elemében HORGER szerint az -u-, -ü- igenévképző lappang (vö. A magyar igeragozás története 12—3, 85). A várónk, kérőnk alakok mellett azonban egészen közönséges még a palócban a birtokos ragozású papónk, kertönk stb. is a köznyelvi papunk, kertünk helyett. Mivel a birtokos ragozásban senki sem sejthet lappangó igenévképzőt, s a palócban egyébként is gyakoriak az -ó, -ő végződésű névszótövek: apa

ó, ocsa

ő,

fúra

ó, gyal

a

ó,

vese

ő,

sepre

ő, gyüsz

e

ö

stb., azért azt hiszem, HoRGERrel szemben ZSIRAI MiKLósnak van igaza „az ó, ő a birtokos személyragozásban bukkant fel és onnét harapózott át az igeragozás területére" (ZSIRAI: MNy. XXVII, 199). 2. Valamennyi kutató véleménye egyezik abban, hogy a tárgyas ragozású praeteritumi -ók, -ők, -úk, -ük, -őjok, -őjök, -őjek, ille-