Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Lakó György: Finnugor végmagánhangzó-kérdések 26

52 LAKÓ GYÖRGY 5. a fi. vartalo bizonyára régi képzett szó, melynek képzőelőtti a-ja — szemben alapszavának mai i véghangzójával — aligha magyarázható analógia eredményének. A -lo képzőhöz vö. AHLQVIST, Suomen kielen rakennus 57. 6. A karj. purdalo a pursi szónak egy felteendő *purda -«= *purta változatára utal. E *purta változatot a purte-, purli(»- purdi-) tőváltozatokkal szemben a végmagánhangzó szempontjából eredetibbnek kell tartanunk. Szóvégi *a-ra mutat — mint kifejtettük — e szó lapp megfelelője is (1. 29—30. 1.). Szóvégi a ~ í viszonyt figyelhetünk meg a fi. kenká : kengán 'cipő' és a karki: kar jen 'Spitze, Stachel, Scheitel' szavak -ka, ill. -ki képzőjében is, amellyel a NyK. L. kötetének 217—8. lapján foglalkoztam. Ez az elhomályosult képző eredetileg -ka alakú lehetett. A kenka szó *kema-ka =- *keme-ká =~ *kemeki =*ker}ki fejlődésen mehetett keresztül, s -ka végződósét akkor nyerhette vissza, amikor a feltehető *kej)ki; *ke-tjr}dn paradigma függő eseteinek az a-je analógiás úton visszakerült a nominatívusba. A lpN. (NIELS.) gamá, -bmág-, P. Gámá, acc. Gabmágá a *kemeki fejlődési fokot tükrözi. A karki szó -ki végzetét az eredeti *-ká képzővel úgy tudjuk összhangba hozni, ha *káre-ká alakból indulunk ki s felteszszük, hogy ez *káreki ^ karki alakot nyerve, átment az e-tovek közé. A lpN. (NIELS.) gierá, -rrág-, P. oierá, acc. Giérrágá a *káreki alak mása. Az utóbbi két eset az előzőktől abban különbözik, hogy bennük a harmadik szótagban kellett -a, -a =- -í változásnak történnie. Ez a körülmény azonban nem okoz nehézségeket, tekintettel arra, hogy a finn nyelvtörténet ily változással már régóta számol, figyelembevéve az oly eseteket, aminők a fokozásban a középfokú parempi: paremman s az igealakrendszerben a 3. személyű antavi: antavat alakok (vö. OJANSUU : SUSAik. XXX, 17: 13—16 és IIMA : Vir. 1922 :25). Befejezésül megjegyzem még, hogy az itt tárgyalt eredetileg a, ill. á végű szavak i végű (e-tövű) változatainak keletkezését — legalább is az idetartozó esetek egy részében — másképp is elképzelhetjük. Ismeretes tény, hogy mind a tővégi a-nek, mind a tővégi e-nek az í többes jellel való egyesüléséből i származott, s hogy következőleg az a- és e-tövek többesszámi függő esetei egyformán í Tégű többesi tőből képződnek. Egyfelől pl. a