Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Laziczius Gyula: Átmeneti szókategóriák 14

ÁTMENETI SZÓKATEGÓRIÁK 23 ség korai emlékei is már csak egy meglehetősen előrehaladott stádiumát tárják elénk a képzősödés folyamatának, az átalakulás utolsó rezdületeit, és ami megelőzőleg történt, arra nézve már egyáltalán nem vallanak, sőt talán soha nem is fognak. Már jóval töhbet tudunk a magyar -né-ről. Tudjuk róla, hogy történetileg a nő szavunkkal függ össze. Tudjuk azt is, hogy megindult azon az úton, hogy képzővé váljék, sőt egyesek szerint máiéi is érte ezt a fokot (vö. SIMONYI, A magy. nyelv2

293: „képzővé gyöngült"). Ez a véleménye egyébként KERTÉsznek is, aki egy rövid, de magvas cikket (Nyr. XXXVIII, 122—3) szentelt annak idején e kérdésnek. Szerinte a két egyeredetű szó közül a nő más szavakkal kapcsolatban is mindmáig megőrizte önállóságát, míg a -né denominális képzővé halványodott. Látnivaló ez már abból is, hogy az olyan összetett szóknál, melyeknek második tagja a nő (pl. barátnő), a ragok magashangú alakjukban csatlakoznak az összetételhez, azaz a' -nő hangrendjét követik (pl. barátnőnek), míg a -né esetében az alapszó hangrendje a mérvadó (pl. papnénak). A -né-nek ez a képzővé válása — KERTÉSZ szerint — nem egyszerre történt, hanem fokozatosan. Hisz a magyar nyelv múltjából számos példát lehet idézni, olyant, amely az 'uxor' jelentésű -né-nek nagyfokú önállóságát tanúsítja még. A régi magyar úrasszonyok aláírásai között pl. gyakran olvashatunk ilyeneket: Az szegin megholt Zolthay Lewryntzné Posár Ilona; néhai Fekete Jánosné, ki most Gicöri Györgyné stb. Ma a tulajdonnévhez kapcsolt -né annyira összeforrt már a névvel, hogy egy ilyen aláírás elképzelhetetlen. A XVII. század derekáig viszont oly laza volt még a kapcsolat, hogy ilyeneken nem akadt fenn senki. A -né-nek ez a viszonylagos függetlensége magyarázza meg azt a negatívumot is, hogy miért nem fordul elő régebben az özvegy Kovács Jánosné-féle aláírás: a XVI. században ez még özvegy Kovács János — nejét jelentette volna, egy özvegyember elhalt feleségét, aki persze már nem igen osztogat autogrammot e siralom völgyében. A -né-nek ez a relatív függetlensége arra indítja KERTÉSZÍ, hogy ezekben a példákban még inkább összetételeket lásson, semmint képzéseket. Később, a XVII. század közepe után már ilyenek nem fordulnak elő, és csakhamar feltünedeznek az özvegy Kovács Jánosné-féle aláírások is. Mindebből azt következteti KERTÉSZ, hogy