Nyelvtudományi Közlemények 49. kötet (1935)

Értesítő - Zsirai Miklós: † Gombocz Zoltán. V

XIV ZSIRAI MIKLÓS heverő eredményeinek kritikai leltározásával, hanem szókészle tünknek lehetőleg teljes anyagát igyekeznek földolgozni. A tulajdonnevek éppúgy érdeklik őket, mint a közszók, az állathivogatókra, a hangutánzó és hangfestő szavakra, az osztálynyelvek különlegességeire és a gyermeknyelv kezdetlegességeire éppúgy kiterjed figyelmük, mint az irodalmi és köznyelv komoly polgáraira, mert világosan látják és meggyőzően szemléltetik, hogy a nyelvnek ezek a rendesen méltatlanul mellőzött elemei megbecsülhetetlen művelődés- és nyelvtörténeti, glottogóniai és lélektani tanulságokkal gazdagítják ismereteinket. Az anyag körének ilyetén értelmű tervszerű kibővítése viszont azzal a következménnyel járt, hogy a szerzők a rostálás munkája mellett körülményes adatgyűjtést és úttörőén eredeti vizsgálatokat is kénytelenek voltak végezni. Abban a tekintetben is előnyösen különböznek szótáríró elődeiktől, hogy szócikkeikhez teljességre törekvő könyvészetet is csatolnak s ezzel rendkívül megkönnyítik a részletek iránt érdeklődők, nemkülönben a későbbi kutatók dolgát. — Végtelen kára a magyar nyelvtudománynak, sőt egész nemzeti tudományosságunknak, hogy ez a ragyogó mű is félbemaradt, és hiába keressük azt az embert, aki a folytatásban Melichnek egyenlőrangú munkatársa, Gombocznak csak megközelítőleg is méltó utóda lehetne. Mi sem természetesebb, mint hogy Gombocz nem tudhatott, nem akarhatott .megmaradni a tiszta nyelvészet szűkreszabott korlátai között, ő, aki a részben is az egészet érezte, a formában is a létrehozó erőt kereste: a nyelvi tényeket a lélek visszfényének, az élet mintázatának, a művelődési és történeti folyamatok függvémének fogta föl. Tudta, hogy lélektani ismeretek nélkül sohasem férkőzhetünk közel a nyelv lényegéhez, de megmutatta azt is, hogy a nyelvtudomány pótolhatatlan szolgálatokat tesz a lélektannak; hirdette, hogy történeti talaj híján légüres térben mozog a nyelvész, de Grimm Jakabbal együtt arról is szilárdan meg volt győződve, hogy „es gibt ein lebendigeres Zeugnis über die Völker als Knochen, Waffen und Gráber, und das sind ihre Sprachen". Aki ilyen természetű tanulságokat kíván látni, aki ilyen kilátásokban akar gyönyörködni, okulni. Gombocznál avatottabb vezetőt keresve sem találhat. Mennyi finom lélektani meglepetés és művelődéstörténeti élmény kínálkozik pl. a Régi magyar ételnevek eredetéről (MNy. I) és a Bor (MNy. II) című sikksorozatokban kivált pedig a Jelentéstan című kis könyvecskében, a magyar tu-