Nyelvtudományi Közlemények 47. kötet (1928)

Tanulmányok - Tolnai Vilmos: A nyelvújítás - II. 1

40 TOLNAI VILMOS Az Aesteticus írónak nem azt kell kérdeni: szóllanak e így, és szóllott e már így más? (Ez a' kérdés csak a' ki holt Nyelvekre való) hanem ezt: lehet e nekem így szóllani, hogy szóllásom elegáns, energicus, új zengésű szóllás legyen?... Én tehát Neológus vagyok, ós azt tartom, hogy úgy kell ... A' fordítás az Originálnak minden szépségével tartozik bírni: az másként nem lehetett, hanem úgy, hogy sok helyt új szólással éljek! * KAZINCZY érezte, hogy ez elvi megállapodással szembe került kora uralkodó tudományával és meggyőződésével. Egyik oldalon a rideg, magát szabályok sáncai közé vonó tudomány, mely a nyelvet rendszerezhető, kész dolognak nézi; másik oldalon a művészet, mely a nyelvet a költői kifejezés eszközének tekinti, ennélfogva a költői cél szerint változtathatónak, fejleszthetőnek. Az ortológia szerint a nyelv ura és parancsolója a hagyományos szokás, mely tételbe foglalható; a neológia szerint az író az, aki kénye szerint rendelkezik vele. Szembe kerül a grammatikus és a stiliszta, az elmélet és gyakorlat, a helyes és a szép. De KAZINCZY nem elégedett meg a puszta tudattal, elveit érvényre is akarta juttatni; és mivel tudta, hogy ez harc nélkül nem történhetik meg, maga idézte fel a harcot, ő kezdte a támadást. ,,A' tudománybeli csatáknak meg van a' magok haszna; a' dolog jobban kiőrlődik . . . 's azok az ideák, mellyek annakelőtte csak kevés főben voltanak-meg, 's talán ott is csak homályosan, elhatnak a' Publicumra, 's közönségessé lesznek ... az igazságnak soha nem árt az ellenkezés, sőt az által mindég nyer az igazság ha ugyan igazság".1

) — Evvel a körülménnyel megváltozik a nyelvújítás képe: a XVIII. század végén a merész szóújításokon felháborodott ortológia hevesen támad, megírja törvénykönyvét a Debr. Grammatikában ; a neológia elméletileg alig védekezik s a törvényes sorompókon kívül űzi újításait. A XIX. század elején a stílusújító KAZINCZY a támadó, táborában ott van a neológia valamenyi elméleti és gyakorlati bajnoka; az ortológia hevesen védekezik, de fegyvere egyre tompul, s végre látszólagos tisztes békekötés után egy időre teljesen visszavonul. Ez a nyelvújítási harc, mely kereken a XIX. század második évtizedét foglalja magában. Nyelvi harc, mely azonban magával hozta a nemzet egész szellemi megújhodását: a *) RÉVAihoz, 1806, okt. 21; Lev. III. 373-375.