Nyelvtudományi Közlemények 47. kötet (1928)

Tanulmányok - Tolnai Vilmos: A nyelvújítás - III. 161

168 TOLNAI VILMOS 15á. „Orthologus és Neológus". KAZINCZY ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy a vitát lezárja. Az ortológus tábor komoly egyéneinek nyilatkozataiban annyi közeledés mutatkozott, a felfogás ridegsége annyit enyhült, hogy szinte csak a fogalmazásban volt még ellentét. Igaz, hogy vezető egyénei is mások voltak. A harc elején KAZINCZY merev grammatikusokkal állott szemben; most költők és irodalmi emberek voltak ellenfelei: PÍZMÁNDI HORVÁT ENDRE, KISFALUDY SÁNDOR, VERSEGHY FERENC, akik az idegenszerűségek átvételén kívül ép olyan újítók voltak, mint KAZINCZY maga. KAZINCZY hívei: KÖLCSEY, DESSEWFPY is egyre unszolták mesterüket a békülésre; az Ellen-Mondolat óta cselekvőleg alig is vettek részt a vitában, kivált mióta HELMECZY a BERzsENYi-értekezésben összegezte a szóújítás módjait. KAZINCZY maga évek óta készült megírni azt a könyvet, melyben összefoglalja a neológia elveit, de a sok halasztással szándéka változott; nem akart többé olajat önteni a tűzre, hanem a kölcsönös megértésre olyan pontokat találni, melyeket mind a két fél a magáénak mondhat. így keletkezett a FÜREDI VIDA cikkére a felelet. KAzmczYnak egyetlen tanulmánya sem készült annyi gonddal és figyelemmel. Szinte minden mondatát megbeszélte előbb híveivel, úgy hogy a levelezésben az egésznek fejlődése szemmel kísérhető. A tanulmány címe: „Orthologus és Neológus; nálunk és más Nemzeteknél". Megjelent a Tud. Gyűjt. 1819. évfolyamában, a XI. kötetnek elején.1) Címe eleinte ez volt: „A'Magyar Nyelvről, annak természetéről, mostani koráról, szükségeiről". (Kaz. Lev. XVI. 246) Jeligéül HORATIUS módosított sora: „Quid velit et possit linguae Concordia Discors" (Ep. I. XII. 19, az eredetiben: rerum concordia). Szándékát és irányát pedig a bevezetés záradéka mondja meg: „mi itt ezen utolsó czikkelyt óhajtanánk olly tisztaságba jutatni, hogy a' két felekezet értse egymást, 's visszálkodások enyhüljön". — Gondolatmenete a következő: „A' Nyelv eggyik legfóltőbb kincse... a' Nemzeteknek", érzi ezt mindenki és szereti a nyelvet szent hazafisággal; a különbség az, hogy az egyik párt félti az elváltozástól és elkorcsosodástól, a másik elváltozását, azaz haladását óhajtja; már pedig a nemzeti élettel a nyelvnek is kell változnia, haladnia, mert csak a holt népek nyelve nem változik. — KAZINCZY most a magyar nyelv múltját kapcsolja össze a ') Üjra: KAZINCZY és a nyelvájítás. Segédkönyvek 14. Stampfel 1904 ; sajnos, új helyesírással.