Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)
Tanulmányok - Losonczi Zoltán: A magyar tővéghangzók - II. 402
A MAGYAR TŐVÉGHANGZÓK 453 névi igenév -ni képzője s a -ná, -né feltételes mód jel előtt már igen régen nyilt hang állapodott meg, s hogy a felszólító módban is mindinkább terjedt a nyilt hang. Mind a jelentő, mind a felszólító alakokra nagy hatással lehettek a kódexeink korában igen sűrűn előforduló adtának, mentenek-féle perfectumok, melyekben a nyilt hang megint az adtak, mentek nyilt tővéghangzójával van összefüggésben. Ma egyes nyelvjárásokban a íelszólító mód után fordul elő még középzártságú tővéghangzó, pl. küggyönek, főzzönek, fütsonek Abaújm. NyF. XIII. 35; várjonak Ada Nyr. XXVII. 405. A palócoknál a jelentő és felszólító módban egyaránt megtalálható : nyerjenek, kössenek v. kössönek, ártsonak, tartsonak és ártónak, tartónak Nyr. XXII. 213; vesszenek, örüllyönek, ötözzönek, horgyonak, tarcsonak és hordónak, tartónak, ugrónak Heves m. NyF. XVI. 7, 8, 20. Ma is gyakran hiányzik a hangzó két mássalhangzó után; pl. kordnak, tártnak, szántnak, bontnak, féíakasznak Halmágy NyK. XXXI. 386; mondnak csángó Nyr. IX. 486 ; monnak, kordnak, kötnek Szakadat MNyv. VI. 209, 307; kordnak, játszunk, rontnak, ortnak Abaújm. NyF. XIII. 37; választndk, vesztnek Mátyusföld Nyr. XX. 119; monnak Mátészalka Nyr. XXVI. 499. Ingadozás van az ilyen esetekben: fekszenek és feküsznek Tatatóváros Nyr. XXXIX. 21; döglenek és ugornak Nagykanizsa NyF. XLVIIi. 28. A főnévi igenév -ni képzője tulajdonképen az -n képzős deverbális névszó lativusragos alakja. Előtte tehát eredetileg szintén oly hangzónak kellett lennie, mint az -n képzős deverbális névszóban. Itt azonban ugyanaz a változás történt, mint* a feltételes mód jele előtt, s így itt valószínűleg közös folyamattal van dolgunk. Amennyiben ugyanis megvan a tővéghangzó, az nyilt. A változás oka mind a feltételes módban, mind a -ni képző előtt, bizonyára kiegyenlítődés, melynek kiindulópontja a nyilthangzós illeszkedést mutató tövek, s bizonyára előbb indult meg a feltételes módban s csak azután az -n képzős deverbális névszókkal egy ideig még szorosabban összefüggő -ni képzős alakoknál. A tővéghangzó kiesése a -ni képző előtt már igén régi (1. iochtotnia, ketnie HB.; patkolnya BesztSzj.). A kiesés, amennyiben nem régibb, a két nyiltszótagos törvénnyel is magyarázható. Egy mássalhangzóra végződő igéknél csaknem általános. Csupán elvétve fordulnak elő ilyen alakok: wuezeny Virg.-k. 101; zenuedeny Virg.-k. 27. Két mássalhangzó után a -nak, -nek igeragtól eltérőleg már kódexeink korában is megvan a tővéghangzó, s noha feltehető az is, hogy a -ni képző az igék egy részéhez csak a szóvégi hangzók lekopása után járult, egyesekben mégis az eredeti tővéghangzó folytatásának tekinthető. (Egészen ritka az ilyen eset, mint hordny Peer-k. I. 32.) A ma is két mássalhangzóra végződő igetöveken kívül (pl. old a HB.-ben oud&nia még a nyilt hangzót megelőző középzártságú o-val, továbbá: aldanya Jók.-k. 75 ; ayanlani Tel.-k. I. 156; bántani Tel.-k. I. 107; gyohtany Dom.-k. 3; haytania Guary-k. 6; hordany Horv.-k. 235; mondani Tel.-k. I. 104; oztany Dom.-k. 81; zantani Tel.7k. I. 222; zakaztania rKaz.-k. I. 120; tartania Nád.-k. 35; valaztany Erdy-k. 51; enyeztenyr Erdy-k. 41 ; erezteni Münch.-k. 139 ; goytenod Nagysz.-k. 84; feyteny Erdy-k. 119; entkeny Thewr.-k. 217; felferkenteni Tel.-k. I. 93; tevlteny Dom.-k. 87; ywelteny Érs.-k. III. 347; vezteny Tel.-k. IV. 326) rendesen megvan a kettős mássalhangzóra végződő igetöveknél, melyek kettős mássalhangzója részint hasonulás (dl =~ 11), részint fonetikus megnyúlás útján keletkezett. Példák: allany, állani Ap. mélt. 12; Corn.-k.
