Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)

Tanulmányok - Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. (I.) 321

358 TOLNAI VILMOS nak magyar tolmácsa; nem Magyarországról ugyan, de Magyarors7ágnak írt (Nemes Ember előszava), s a célzat világos. E nálunk meiőben új tárgykörnek, teljesen új nyelv is kellett. Az Udvari Ember maximáját (II. 20) mintha reászabta volna GRÁCIÁN : „ ... változton változik nyelvünk, és kényes ízünk. Az előbbi beszéd már avott régiség, újra szaggat a világ. A mi tavai szép volt, már ma teljesen rút . . . Az udvari bölcs azért, a mostani világ rendihez szabja mind külső viselését, mind belső eltekélését". FALUDIÍ a magány s a magárautaltság tette íróvá. Szent Péter templomának gyóntatószéke nem sok idejét foglalla el. S ekkor, a messze idegenben felébred benne a magyar, tollat ragad, átülteti az elegáns angol, meg az epés spanyol jezsuita könyveit: „(a) hogy messze bujdosásimban ki ne kopnék élő nyelvünkből, (b) példát adnék sok heverő pennának, (c) olvasásra valót nyújtanék a hivalkodóknak [-= semmittevőknek], (d) jóra emlékeztetném a világ gondjaiba merült elméket". (Nemes Ember, előszó.) E nyilatkozat bővebb magyarázatra nem szorul. FALUDI nyelvújító, de más értelemben, mint az eddigiek és sokan mások, akik utána következtek. Nem a nyelv elemei, a szavak érdeklik őt, mint a szófaragókat, a puristákat, hanem a nyelv egésze, mint a lelki élet hű és engedelmes tolmácsa. A nyelv ihlete működik benne, mint PÁzMÁNYban, de bár elméletileg nem nyilatkozik a nyelv ügyéről, jóval tudatosabban jár el. Világosan kimutatható, hogy vannak különösen kedvelt szóképzései, összetételei, módjai a szóalkotásban, melyekkel tömegesen él; stilisztikai eljárásai csoportokba osztályozhatók s bennük az időrendi fejlődés megállapítható; a német mintákban való válogatás, a magyarnyelv természetéhez való alkalmazás szinte szemmel kísérhető, ezért ő nem csupán ösztönszerű nyelvművelő, mint PÁZMÁNY, hanem tudatos újító. 55. Mérsékelt purista, nem az idegen szó gyűlölete miatt, hanem mert esztétikai érzéke sugallja, hogy a fölösleges idegen szó szeplő a szép előadásban. Ha nem talál eléggé kifejező magyar szót, nem kerüli aggodalmasan az idegent. Ha új szót alkot helyébe, régi, népi, vagy közszót alkalmaz rá új jelentésben, s mintegy magyarázatul zárójelbe teszi az idegent: kisbíró (conscientia), párnás szék (canapé), ellenbástya (contra scarpa), ellene mellette (pro et contra), középpont (centrum, már ApÁcAinál is), lelki jóság (virtus), hitel (credit).