Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Melich János: Egy fejezet a történeti magyar hangtanból. 333

EGY FEJEZET A TÖKTÉNETI MAGYAR HANGTANBÓL. 363 Friz. pam. 39., hibásan MELICH, NyK. XXXIV. 138.) A csehben sem volt a X—XI—XII. században h, csupán eh, úgyszintén a lengyelben (ASBÓTH, Nyelvtud. V. 308.). A mai cseh h, a mely zöngés hang, a XIII. század óta g-ből fejlődött (1. erről alább is). Minthogy pedig nincs olyan magyar szempontból számba­vehető helyesírás, a melyben h hangot eh betűvel jelöltek volna, azért a magy. eh, későbbi s részben mai magy. h helyesírás­történeti alapon nem fejthető meg. Puszta grafikus sajátság tehát a jelölés nem lehet. A eh-, később ^--jelölésnek hangtörténetinek kell lenni. Az a kérdés, milyen hangot jelöl a eh. A kérdést csak etimológiai alapon oldhatjuk meg. Épp azért az ismeretlen eredetű szavak vallomására semmit sem építhetünk. Az ismeretlen eredetű szavak csak az ismert erede­tűek alapján válnak értékesekké. Az ismert eredetű szavak közül is a jövevényszavak vallo­mását nagy óvatossággal kell fogadnunk, A magyar nyelv jöve­vényszavai terén tett vizsgálataimkor régibb idő óta jöttem arra a tapasztalatra — s feltétlenül érvényes voltáról napról-napra mind jobban győződöm meg — hogy a jövevényszó mind hang­súlyozásában, mind pedig hangzásában mindenkor bele­illeszkedik az átvevő nyelv hangsúlyozása és hangzása rend­szerébe. Jövevényszóból új hangsúlyozást, új hangot a magyar nép — s más is aligha — soha, de soha nem sajátíthatott el, nem sajátított el. A magyar nyelv terén tett ezen tapasztalatom­nak már több ízben adtam kifejezést (vö. ANONYMUS Ecilburgu szaváról, valamint a halom régi holmu alakjáról MNyv. VI. 15.; a VE. 19G. § villa Perlu nevéről MNyv. XII. 312.), s több újabb és újabb példával igazolhatom állításomat. Egy ilyen igazoló példám a eh ~ h esete is. Vegyük először a német jövevényszavakat. A német jövevényszavak közül a magyarban cA-val írva fordulnak elő a többi közt: Cheydreh vö. ném. Heidrich, Cherceg cherczeg' vö. ném. herzog,. mareha vö. ófn. marha, mariha. A német nyelv történetéből tudjuk, hogy az e szavakban leírt h betű az ófelnémet korszaktól a mai napig minden nyelvjárás­ban gégehangnak: /i-nak hangzott (1. erről BRAUNÉ, Ahd. Gram.3 151. §, Mhd. Gram.3 6., 7. §). Ha tehát a magyarban mégis

Next

/
Oldalképek
Tartalom