Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Melich János: Egy fejezet a történeti magyar hangtanból. 333

EGY FEJEZET A TÖKTÉNETI MAGYAR HANGTANBÓL. 363 Friz. pam. 39., hibásan MELICH, NyK. XXXIV. 138.) A csehben sem volt a X—XI—XII. században h, csupán eh, úgyszintén a lengyelben (ASBÓTH, Nyelvtud. V. 308.). A mai cseh h, a mely zöngés hang, a XIII. század óta g-ből fejlődött (1. erről alább is). Minthogy pedig nincs olyan magyar szempontból számbavehető helyesírás, a melyben h hangot eh betűvel jelöltek volna, azért a magy. eh, későbbi s részben mai magy. h helyesírástörténeti alapon nem fejthető meg. Puszta grafikus sajátság tehát a jelölés nem lehet. A eh-, később ^--jelölésnek hangtörténetinek kell lenni. Az a kérdés, milyen hangot jelöl a eh. A kérdést csak etimológiai alapon oldhatjuk meg. Épp azért az ismeretlen eredetű szavak vallomására semmit sem építhetünk. Az ismeretlen eredetű szavak csak az ismert eredetűek alapján válnak értékesekké. Az ismert eredetű szavak közül is a jövevényszavak vallomását nagy óvatossággal kell fogadnunk, A magyar nyelv jövevényszavai terén tett vizsgálataimkor régibb idő óta jöttem arra a tapasztalatra — s feltétlenül érvényes voltáról napról-napra mind jobban győződöm meg — hogy a jövevényszó mind hangsúlyozásában, mind pedig hangzásában mindenkor beleilleszkedik az átvevő nyelv hangsúlyozása és hangzása rendszerébe. Jövevényszóból új hangsúlyozást, új hangot a magyar nép — s más is aligha — soha, de soha nem sajátíthatott el, nem sajátított el. A magyar nyelv terén tett ezen tapasztalatomnak már több ízben adtam kifejezést (vö. ANONYMUS Ecilburgu szaváról, valamint a halom régi holmu alakjáról MNyv. VI. 15.; a VE. 19G. § villa Perlu nevéről MNyv. XII. 312.), s több újabb és újabb példával igazolhatom állításomat. Egy ilyen igazoló példám a eh ~ h esete is. Vegyük először a német jövevényszavakat. A német jövevényszavak közül a magyarban cA-val írva fordulnak elő a többi közt: Cheydreh vö. ném. Heidrich, Cherceg cherczeg' vö. ném.

herzog,. mareha vö. ófn. marha, mariha. A német nyelv történetéből tudjuk, hogy az e szavakban leírt h betű az ófelnémet korszaktól a mai napig minden nyelvjárásban gégehangnak: /i-nak hangzott (1. erről BRAUNÉ, Ahd. Gram.3 151. §, Mhd. Gram.3

6., 7. §). Ha tehát a magyarban mégis