Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Melich János: Egy fejezet a történeti magyar hangtanból. 333

334 MELICH JÁNOS. században SYLVESTER JÁNOS a g hangot e és i előtt állandóan gh-v&l írja. Itt tehát a h tisztán helyesírási sajátság. A XI— XIV. sz. magyar szavainak írásában azonban ilyen következetességet kimutatni nem tudunk. Legrégibb emlékeink ke-t, ki-t ~ qui-k, ge-t, gue-t, gi-t írnak (vö. HB.: keseruv, ki, kic, neki, kegilmet segéd, scegin; KT.: kezdetuitul; GyulGl.: kerezt, kepeben; KT. : qui, quit; GyulGl.: quina; OklSz.: leguen 'legény' stb.). A eh jegy a mai k hang helyén mély hangok előtt és szó végén gyakori (vö. feljebb és GyulGl. : nepnech, fianach, halalanoch stb.). Egy másik magyarázat a következő: ismeretes dolog, hogy a latin nyelv olyan görög jövevényszavaiban, a melyekben gör. y >• lat. eh van, az egyházi latinban a ch-k k-nak mondták vö. lat. patriarcha, archangelus, monachus : magy. pátriárka, arkangyal, ném. mönch (ch-ja, fe-ból 1. KLUGE, EtWb.8) stb. Ha tehát egy magy. k-t c/i-val írtak, akkor ezt a latin ejtést-írást utánozták. Bár ez a magyarázat kielégítő, lehetséges egy harmadik magyarázat is. E harmadik magyarázat szerint a eh talán ky vagy kh (— li). Erről a lehetőségről 1. ez értekezés végén. A felsorolt eseteken kívül a eh jegy olyan helyzetben is előfordul, a hol ma h-i vagy puszta magánhangzót mondunk. Ezzel a jelöléssel akarok az alábbiakban bővebben foglalkozni. Nem első ízben foglalkozom vele. Egy alkalommal «Adatok a magyar nyelv és helyesírás történetéhez)) (1. NyK. XXXIV. 132—147.), más alkalommal pedig «Adalékok a magyar % >h hangok történetéhez)) (1. NyK. XXXIX. 342—346) volt értekezésem czíme. Mind a két értekezésben azt kutattam, hogy volt-e a magyarban y hang s mit jelent a régi magyar írásban a eh jegy. A kérdést újból elő kellett vennem, részint mert több újabb adatom van, részint pedig azért, mert azt hiszem, hogy a kérdést ma lényegében jobban tudom megvilágítani. Először csoportosítva nyújtom az adatokat. A) Szó eleje. 1. Eredeti szavak. hadnagy. 1221-ből: Váradi reg.*) 102. §.: «Qui se ab omnib[us] ioubagioniblus] suis videlicet Andrea, Chod, Nogione, *) A következőkben VR.-rel rövidítem. Idézni a KARÁCSONYIBoEOVSZKY-féle kiadást idézem.