Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Melich János: Egy fejezet a történeti magyar hangtanból. 333

Egy fejezet a történeti magyar hangtanból. A eh betű latinbetűs emlékeinkben gyakran fordul elő. A nyomtatványok koráig e betű a következő mai magyar hangoknak felel meg: a) eh = k vö. HB.: turehucat olv. turkukat, arehangelt olv. árkángyeit stb.; b) eh = cs vö. KT.: chudaltus olv. csudáitus, GyulGl. : chudalatus olv. csuddlatus stb.; c) eh = ez vö. BesztSzj. : chimer olv. czimé'r, kemenche olv. keméncze, polch olv. polcz, reche olv. récze; SchlSzj".: harmick értsd harmincz, kilench, nyolch olv. kilencz, nyolcz stb. d) eh = th Hortul.: gorchyabel olv. gyortyabél stb. e) eh = kh, vö. HB.: uromehuz olv. uromkhuz 'urunkhoz', így olvasom a HB. zamtuchel, szumtuchel olv. sziimtükhel adatát is. Más felfogás szerint itt a hosszú, illetőleg geminált kk jele volna a eh. Könnyen bebizonyítható, hogy a eh = cs, eh = ez, eh = th, eh = kh pusztán jelölési sajátság. A eh = th-nál azt is lehet mondani, hogy itt tulajdonképen azt kell feltennünk, hogy voltak olyanok, kiknek írásában a eh ~ th nem volt megkülömböztetve (mint pl. ma sok ember írásában az n és az u). A ch = k esetében már nem ilyen egyszerű a dolog. Itt többféle magyarázat lehetséges. Az egyik ez : a román-langobárd emlékekben az e és * előtt hangzó k-t és g-t, hogy meg lehessen külömböztetni a lat. ce, ci, ge, gi-töl, a melyek az egyházi latinban cze, czi,je, /i-nek hangzottak, ch-nak és gh-nak írták, pl. Ruadcher, Sichihario, Gheltfrid, Ghisalberto stb. (1. BEAÜNB, Alth. Gram.4 149. § 8). Ha tehát ki lehetne mutatni, hogy a magyar szövegekben a k értékű eh jegy először csak e és i előtt fordul elő, akkor alkalmazása tisztán helyesírási természetű. A XVI. Nyelvtudoniányi Közlemények. XLIV. 23