Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)

Ismertetések és bírálatok - Rubinyi Mózes: Földi János magyar grammatikája. 220

ISMEETETÉSEK ÉS BÍEÁLATOK. 221 Múzeumban. Kár, hogy e kiadás közli a tartalomjegyzéknek verstani részét is, holott e rész itt nincsen kiadva. A mi mármost magát a művet illeti, közvetlen hatásról szó sem lehet, minthogy ismeretlen volt eddig a nagy közönség előtt. Azt a kérdést pedig, hogy mit vettek át a Debreczeni Grammatika szerkesztői, a tüzetes egybevetés még nem dönti el, minthogy a D. G. tudós, művelt szerkesztői előtt nemcsak ez lebegett, hanem a többi pályázó is, sőt e pályázók mintái is, így főleg a korabeli népszerű német grammatikusok, nevezetesen GOTTSCHED. EZ utóbbi természetesen hatott FöLDire, hiszen maga FÖLDI is hivatkozik rá, de azért nem minden közvetlen GOTTSCHED-hatással magyarázandó FöLDinél, a mi németből van véve, vagy tán egyezik is G. valamelyik munkájával, hiszen pl. műszavaink történetében a rendszeres német hatás már korábban, már a hivatalos Magyar Grammatika (1781) Fzójegyzékén megfigyelhető, s nem lehetetlen, hogy G.-től először a M. G. vette át a műszóknak németből való magyarítását. Az sem áll, hogy FÖLDI volt az első, a ki a szokásos tz helyébe az egyszerű c-t és cz-t ajánlotta, legalább részben semmi esetre sem áll, mert MIKOLAI HEGEDŰS JÁNOS «A mennyei igazság tüzes oszlopához» czímű művének (1648) utószavában (1. Corp. Gramm. 704. 1.) ezt írja: «A' C betót mi elég erőssen ki mondgyuk. Azért jól irok azzal akármi szótis, e és i követvén, mint Ceger, Cigány és t. . .» s csak a mély hangok előtt ajánlja a te-jegyet. Ha mármost fölteszszük ama kérdéseket, a melyek e kor grammatikai irodalmának értékelésénél figyelembe jöhetnek, t. i.: mi a viszonya F. művének a nyel vúj ításhoz, a nyelvtörténethez s a nyelvhasonlításhoz, akkor röviden a következőkben jellemezhetjük az előttünk lévő művet. FÖLDI nem híve e művében a nyelvújításnak, de az észszerű újítást nem utasítja el a limine. Sőt midőn az -ás, -és, ~at, -et képzőket fejtegeti (123. 1.) a «hasonlókból tett következés*) (így nevezi az analógiát) elvére hivatkozva, az irat analógiájára egy teremtet szó lehetőségéről szól, mely szerinte jobban felelne meg a creatum, creatura fogalomnak, mint a teremtmény. «Itt kereskedhetnek tehát bátorsággal az új szó kovátsok és e' féléket vehetnek fel inkább, mintsem holmi idegen és jó következés ellen formált szükségszűlte új szókkal homályosítják Nyelvünket*. (Vö. még 126. 1.). Nyelvhasonlítása teljesen a régi héberes hasonlítás alapján áll, s erre nagy határozottsággal többször visszatér (12, 74, 77, 91, 111, 207. stb. 1.). Hasonlítása teljesen külsőleges és többször nyelvhelyességi czélzatú. De még ennél is fontosabb FőLDinél a nyelvtörténeti