Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - IX. 328

336 GYOMLAY GYULA. akkor a subjunctivusos igealakok nem az elbeszélő, hanem a szereplő személy (vagy helyzet) szempontjából állanak, s egészen egy tekintet alá esnek a 93. pontban ismertetett feltételes mondatbéli alakokkal. Pl. ebben a mondatban : Cses. B. G. II. 12. priusquam hostes ex terroré se reciperent, in fines eorum exercitum duxit, vagy Liv. XXII. 7, 11. neque avelli, priusquam ordine omnia inquisissent, poterant, a reciperent és inquisissent alakok a szereplő személyek gondolatainak foghatók fel. De ez esetben efféle példák nem tartoznak mostani tárgyunkhoz. Azonban ezek a példák is, meg sok más példa is, felfogható oratio rectás mellékmondatúnak is. Ez esetben a reciperent és az inquisissent alakok az elbeszélő (Caesar és Livius) szempontjából vannak használva, s olyan tekintet alá esnek, mint a quum-os időhatározói mondatokban előforduló alakok; de amott az időhatározó határozatlanabb értelme miatt nagyobb külömbség van az imperfectum és a plusquamperfectum értelme közt, mint emitt. Emitt t. i. a priusquam mindenesetre jelzi az előzményességet, s e szerint a két alak, kivált, ha az imperfectum igekötős, majdnem egészen egyforma functiójú, kivéve, hogy a efféle subjunctivusokban finalis-fajta értelmet constatal. De, mint fennebb (1. a 88. pont végét) kifejtettem, a czélhatározó mondatok voltaképpen mindig oratio obliquásak, s így DRÁGER felfogása megfér az enyémmel. A latin priusquam-os mellékmondat obliquus voltát tagadó mondatok után a más észjárású magyar fordítás erősen érezteti. De hozzá kell tennem: 1. hogy nem minden efféle latin mellékmondat fogható fel határozottan oratio obliquásnak, hanem a subjunctivus olyan, pusztán formális (functiótlan) módon is állhat, mint a cum-os idöhatározó mondatokban; 2. hogy fel lehet fogni obliquusnak gyakran olyan priusquam-os subjunctivust is, mely nem tagadó mondat után áll, tehát a magyarban sem valóban megtörtént tényt jelez, hanem a magyarban is feltételes móddal fordítható, pl. Verg. Aen. I. 172. Avertit equos, priusquam pabula gustassent (megízlelték volna) Trojae, Xanthumque bibissent (ittak volna); Liv. I. 14. Romanus, priusquam fores portartarum obicerentur . . . irrumpit; Caes. B. G. II. 12. priusquam se hostes terroré ac fuga reciperent, in fines Suessionum exercitum duxit. A szövegben említettem, hogy az efféle obliquus alakok magyar fordítása oratio obliquásan, tehát átképzeléssel, tagadó mondatok után egyáltalában nem szokásos; hozzáteszem, hogy állító mondatok után sem mindig, és ha igen, akkor csak az előzményesség kifejezése nélkül, úgy hogy a bibissent és gustassent alakok magyar or. obliquában így volnának: mielőtt innának, megízlelnék; mihelyt ugyanis perfectumot mondanánk (mielőtt ittak volna), ezt nem átképzeléses előzménynek, hanem az elbeszélő szempontjából való múlt feltételes állításnak értenők. A latinban azonban csak annyi a külömbség a pqupft. és az imperfectum közt, hogy amaz, ha történésjelző, az előzményességet is kifejezi, az imperfectum ellenben nem. Az efféle priusquam-os or. obliquás mellékmondatokban a szereplő személy (vagy a helyzet) szempontjából való jövendőség természetesen éppen úgy kifejezetlenül marad, mint a 93. pontban tárgyalt feltételes mellékmondatokban.