Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)
Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - IX. 328
AZ ÜGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 337 plusquamperfectum még külön is, nyomatékosabban jelzi az elözmenyességet. Innen van az, a 154. jegyzetben is említett tény, hogy a plusquamperfectum ilyen összefüggésben igen ritkán fordul elő. Ezeknek a priusquam-os mellékmondatoknak vizsgálatában tehát nehézséget okoz a subjunctivus alakok modalis természete. mert igen nehéz annak a megállapítása, van-é bennük nyomatékosabb modalis értelem is, vagy csak obliquusoknak minősítendők-e. De akármilyennek fogjuk fel a modalitást; annyi bizonyos, hogy a történésjelző plusquamperfectum a múltban való előzményesség kifejezésére való. Következik ugyanennek a kérdésnek vizsgálata a feltételes mellékmondatokban, ha a 153. jegyzetben említett, or. obliquásaknak tartandó példákat most már nem veszszük tekintetbe, hanem csak olyan példákat vizsgálunk, melyekben a feltételes mellékmondat kétségtelenül oratio rectásnak minősítendő, s igéje kétségkívül nyomatékos modalis értelmű. Idetartoznak pedig a valóságos (ti, nisi kötőszókkal fűzött) feltételező mellékmondatok, továbbá minden olyan (tamquam, quasi, veluti, ut si kötőszókkal bevezetett) mondat, mely mellett valamely feltételezett főtörténés alattomban értendő.155 ) Minden 155) Egészen más rovat alá tartozik, s a most szóbanlévő használattól erősen elkülönítendő az az eset, mikor a kihagyásos feltételes szerkezetben nem a feltételezett főtörténés, hanem a feltételező (feltételt magában foglaló) melléktörténés értendő alattom^ ban, a feltételezett történés pedig maga is mellékmondatban áll. Erről az esetről röviden megemlékeztem már a 10'2. jegyzetben. A subj. pqupft. alak ilyenkor is feltételes módú összetett alakkal fordítandó magyarra, de a latinban ilyenkor egyáltalában nem viszonyított, hanem önálló használatú, azaz éppen olyan functiójú, mint ha a periódusból kiszakítva, magában álló feltételes szerkezet főmondatában állana. Pl. Cic. Sest. 24. qui per se pungere neminem umquam potuissent (bírtak volna, se. si pungendi oecasionem nacti essent), rem publicam contracidaverunt. Hozzáteszem most a 102. jegyzethez, hogy ez még feltételes szerkezetben is megtörténhetik, olyanban, melyben voltaképen nem a kitett főmondatbeli igéliez tartozó feltételt jelzi a pqupft. subj. alak, hanem akihagyott, odaértendő másodrendű feltételes mellékmondathoz tartozó feltételezett történést. Pl. Hor. Sat. I. 9. 47: dispeream, ni summosses omnes kitételben a summosses alak önálló használatú (dispeream-tól nem is függhet, mert ebben nincs meg a viszonyítottság feltétele: a múlt értelem, mely nélkül a plusquamperfectum viszonyítottan nem magyarázható). Értelme: «pusztuljak el, ha ki nem túrtad volna (nem: ha ki nem túrnád) valamennyit, t. i.: si Msecenatem mihi tradidisses: ha az én kezemre bíztad volna Maecenast. A feltételes szerkezet a dispeream mellett is éppen úgy marad, mint ha magában volna: si mihi Maecenatem tradidisses, summosses omnes. Azaz, mint jeleztem, a summosses alak önálló (főmondatos) használatú, ámbár maga is feltételes mellékmondatba került. Efféle eseteket ne zavarjunk tehát most folyó tárgyalásunkba. Most nem a summosses-féle föltételezett történésű alakok íünctiójáról van szó, hanem a si tradidisses -féle föltételező functiójú alakokéról.
