Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - IX. 328

334 GYOMLAY GYULA. facile resisti posset. Ilyen, és más efféle határozói és jelzői mondatokban, mint már a 88. pontban (II. 2. alatt) és a 133. jegyzetben kifejtettem, a latin kitételnek az a sajátossága, hogy a subjunctivus pqupft. alakjával csak a főtörténéshez mért előzményességet, s az egész szóbanlévő helyzet multságát jelzi: ellenben a magyartól eltérőleg, nem jelzi azt, hogy a plusqupft. történése a szereplő (nyilatkozattévő) személy szempontjából jövő vonatkozású. (Ilyenkor ugyanis a 152. jegyzetben éppen említett -turas végű igeneves körülírást sem használhatja a latin, mert ez erősen szándékjelentő értelmű, már pedig a feltételezett esemény bekövetkezéséhez a szándék nem elégséges.) Az eddig felsorolt példákban azt, hogy a szereplő személy szempontjából a pqupft. jövőre értendő, a főtörténést jelölő igealak formája vagy syntaktikai viszonya kétségtelenül jelzi (főre, violaturum, existimaturum, ut traderetur, ut deligerent, ne resisti posset). De, mint már a 88. pontban is említettem, kivált czélhatározó v. más efféle mellékmondathoz tartozó főtörténés mellett könnyen kétértelművé válik a kitétel, a mennyiben nem világos, vájjon a plusquamperfectum a szereplő személy szempontjából jövőre, vagy múltra értendő-é. Pl. Caesar B. G. I. 13. (Divico dixit Csesari) ne committeret, ut is locus, ubi constituissent, (a hol majd megállnak? a hol megálltak?) ex calamitate populi E. nomen caperet. Ilyen a fennebb közölt példa (Caes. B. G. I. 13.) ubi constituisset alakja is (= a hol majd elhatározza? a hol elhatározta?), pedig ott ituros a főtörténés. Ez, mint már fenn kifejtettük, a latin oratio obliqua egyik tökéletlensége, melytől ment a magyar átképzelóses oratio obliqua. Hogy tehát az ilyen plqupft-os latin mondatokat helyesen értelmezzük, a szóbanlévő oratio obliquás helyzet helyes elképzelésére és megértésére van szükség, kivált olyankor, ha a főtörténés alakja sem jelzi a szereplő személy szempontjából való jövendőséget. Ez az eset olyankor lehetséges, ha a főtörténés igetöve olyan értelmű, hogy alakbeli kritérium nélkül is jövő vonatkozású. Efféle példák a következők: Plautus, Pseud. IV. 8. 5. viginti minas, quas promisi, si ecfecisset, obviam ei ultro deferam; Cic. Verr. II. 67. Metellus Centuripinis, nisi statuas Verris restituissent, graviter minatur (vegyük észre azt is, hogy az ú. n. pr-rBS. histor. előtt Cicero még tudatában van a helyzet multságának, külömben restituerint alakot mondott volna); Pro Sest. 55. Cilicia, quam sibi, si rem publicarn prodidisset, pactus erat (kikötött); Ball. Jug. 25, 7. timebat iram senatus, ni paruisset legatis; Liv. II, 8. grata erat lex de sacrando capite eius, qui regni occupandi consilia inisset (nem: a ki tervezett, hanem: a ki tervez); XXL 21. 9. novisque se obligát votis, si cetera