Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Wiklund K. B.: Az indogermán és a finnugor nyelvek ősrokonságának kérdéséhez 1

AZ INDOG. ÉS A FINNUGOR NYELVEK ŐSROKONSÁGÁNAK KÉRDÉSÉHEZ. 5 egymásra emlékeztetnek. Igaz ugyan, hogy a mint SCHMIDT mondja, a talaj nagyon ingatag, a bizonyítás rendkívül nehéz, a megegyező suffixumoknak, stbnek aránylag nagy számával szemben mégis komoly gondolatokba merülve kell megállanunk. SCHMIDT is gyarapítja e számot, mikor a nomina actoris finnugor suffixumát, -p, -b, -v+voc. (pl. finn antava, vepsz andab «gebend») a lat. vivus, litv. gyvas, stb. suffixumával hasonlítja össze. E kérdések megítélését persze nagyon megnehezíti az a körülmény, hogy a szamojéd nyelvek tőképzéstana még teljesen ismeretlen. Ha ismeretes volna, talán analóg szamojéd suffixumokat is fel lehetne mutatni, a mi az indogermán-finnugor rokonság bizonyítására nézve fölötte fontos volna, mert suffixumok egész sorának vándorlása egy bizonyos nyelvből egy másikon át egy harmadikba mégis a legkérdésesebb és legkevésbbé valószínű dolgok közé tartozik. Nagyon fontos pont, a melyben mind az indogermán, mind a finnugor, mind pedig, a mi fölötte értékes, a szamojéd nyelvek nagy mértékben megegyeznek, a névmásoké. Annál fontosabb, minthogy éppen ezen a téren — ha a «vegyes tételek» azon rovatától eltekintünk, a melynek «pronomina indefinita» a szokásos jelzése — idegen nyelvekből való kölcsönzés nagyon is ritka. Valóban csak csodálkozva lehet olvasnunk azon szavakat, a melyeket SCHMIDT az indogermán és finnugor névmások megegyezéséről ír: «miért ne lehetne itt árja, germán ós balto-szláv hatásokra gondolni, esetleg idg. alapnyelvi befolyásokra?)) Feleletül csak arra az ismeretes tényre akarok rámutatni, hogy még olyan nyelvekben sincsenek idegen névmások, a melyekben olyan hallatlanul sok a jövevény elem, mint a magyarban, oláhban és angolban. A magyarnak csak finnugor, az oláhnak csak román névmásai vannak, s az angolban sincsenek franczia eredetűek.*) Még az olyan szétzilált nyelvnek is, a milyen a lív, csak *) Az északi Anglia régi angol-skandináv vegyüléknyelvének volt ugyan néhány skandináv névmásalakja, de ez ebben az esetben nem sokat bizonyít, mert a két népelem, a mely itt összeolvadt, olyan közel rokon nyelven vagy jobban mondva nyelvjáráson beszélt, hogy minden nehézség nélkül megérthették egymást; nyelvjárásvegyülés eredménye pedig mégis csak egészen más valami, mint bár nagy mértékben, de teljesen különálló nyelvből történt átvétel eredménye.