Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)
Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196
AZ ÚGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 207 teknek nevezi, mert hiszen meglévő állapotjelző értelmet érez ki belőlük. De én nem képzelhetek annál fonákabb eljárást, mint a multság időbeli távolságának mérsikélését. A tudnivaló éppen az, hogy a multat a «jeien» időponttól elválasztó távolság semmiképen sem lehet az alakban kifejezve. Ellenkezőleg, mint a görög észjárás egyik legfeltűnőbb sajátságát kell kiemelni, hogy a jelen állapot helyett efféle aoristosokban a görög valóságos múlt történéseket jelez, éppen úgy, mintha a világ teremtéséről szólana. A különösség abban van, hogy állapot helyett történést mond, s azt mond akkor is, ha ez állapotot előidézett történés csak néhány másodperczczel az igealak kiejtése előtt történt. Különösen feltűnő ez a sajátság az érzelmi állapotok jelölésénél. L. pl. SOPHOKL. Philokt. 1314: ^ax>7jv Tratépa TÖV áfjiöv soXofoövTá as (Magyarul ink. perfectum: megörültem, v. impft: örülök, hogy dicséred atyámat). V. ö. Trach. 312: (pxuoa =s megsajnáltam, sajnálom ; Aias 789 : ^X^Tjoa = elfogott a fájdalom, fájlalom; Trach. 1044: scppi£a = elborzadtam, borzadok. Még feltűnőbbek a következő példák, melyekben a meglévő (érzelmi) állapot helyett egyenesen az annak nyilvánulását tévő külső történés van efféle múlttal kifejezve. Antig. 1308: avércrav cpó(3(j> = megrepesett bennem a félelem, repes bennem a f.; ARISTOPH. Pax 527: árcsTruoaa = kiköptem, utálat fogott (fog) el; Aias, 536 : eTnrjveoa = megdicsértelek magamban, helyeslem (a mit mondasz). Mint látjuk, teljességgel igaz, hogy a szóban lévő érzelmet előidézett történés néha csak az imént a beszélést közvetetlenül megelőző pillanatban történt: de ime, ez nem akadályozza a görögöt abban, hogy múltnak fogja fel és annak fejezze ki.34) Eáfogni az aoristosra, hogy néha «ali<imúlt» időt fejez ki, egészen fonák észjárásra vall. Mert először az aoristos maga nem fejez ki időt, másodszor a praeteritum-alak 3Í) Az újgörög nyelv, mely az aoristos alapértelmét következetesen fenntartotta, az egyszerű perfectum alak kiveszésével kapcsolatban még tovább ment az aoristos indicativusának olyatén használatában, hogy a múlt történést jelezve, abból a meglévő állapotot is kiérzi; vagy, helyesebben szólva, az újgörög nyelv activumban már éppenséggel csak múlt történésnek jelezheti a meglévő állapotot. ' [i^r^Éptoat = íme megvirradt! Mr.a, p.' ETpó^a^eí — ejnye, beh megijesztettél! Hé TOUC, fádaó&v se nini, megérkeztek! Voltakópen tehát ezek az alakok nem meglévő állapotot, hanem konkrétebbül: múlt történést konstatálnak, ha mindjárt csak egy masodpercz is az az időköz, mely a történést múlttá teszi. Ilyenforma a lélektana az adék, kérék-féle magyar multaknak is, mikor közvetlenül a «jelen» pillanat elé eső történést konstatálnak, föltéve, hogy a székelység konstatáló értelemben is használja ezeket a multakat. [Mondanak-é székelyföldön ilyesmit: «Nini, elesek! Ejnye, elcsuszám! Ejnye, majd leesem a lóról!» — erre eddig nincs megbízható értesülésem. De ha mondják is, akkor is csak a görög történés konstatáló használat párját találjuk benne, nem az «aligmult» időt.]
