Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Ismertetések és bírálatok - Schmidt József: Trombetti Alfredo. L’unita d’origine del linguaggio. 451

ISMEKTETÉSEK ÉS BÍRÁLATOK. 463 volna visszautasítani az egész vonalon azt a gondolatot, hogy egyes determinativumok eredetileg önállóan léteztek (az ilyen gör. igékben pl. mint Tthqdío a $ idg. dhé reductioja lehet). De ily módon a determinativumoknak csak elenyésző csekély hányada magyarázható és magyarázandó ; sokkal nagyobb fontossága van az analógiának és a hangsorvadásnak; pl. a gót ga-wida: lat. viere esetében a d analogikus bó'vülés lehet más hasonló jelentésű igék mintájára (v. ö. lat. plecto, pecto, necto) vagy a gör. eap (idg. wesr): lat. ver esetében a gyökér csak látszólag ive, mely az első szóban s determinativummal van ellátva, mert lat. ver is idg. *wesv. Ha továbbá T. azt hiszi, hogy a magyar kéret í-eleme a te, te-k «pörre, fare» reductioja, s ez igének az idgban a 7TÁytto)-typu.8 felel meg, akkor hivatkozom arra, hogy kéret egyidejűleg igei és főnévi képzés is lehet (v. ö. járat, adat), mely utóbbi esetben a /-elemnek szerinte idg. -tu felelne meg (110. 1.). A mi végre azt az állítást illeti, hogy sok verbális théma synonymákból van összetevő, az magában véve sem valószínű s a felhozott példával [idg. bheleg = idg. bhd+arg] semmikép sincs beigazolva. Le radici interjezionali. E kategóriát T. ellenkező nézete daczára a fönnebb kifejtett okból nem tekinthetem fontosnak. A kérdő és tagadó szóknál pl. éppen az a tény, hogy a jellemző hangok száma oly csekély, a legjobban bizonyíthatja, hogy a nyelvekben igenis lehet «általános emberi elem». Eeszletekbe, már hely szűke miatt is, nem bocsátkozhatom. Le radici dimostrative. 1. Pronomina démonstrativa. A mennyiben a magánhangzóknak van demonstratív értékük, az i és e közelséget fejez ki, az u és o távolságot, az a mindkettőt, de jobbára távolságot — a legkülömbözőbb csoportokban, igy az uralaltáji, nevezetesen finnugor nyelvekben (v. ö. m. ez: az, itt: ott) és az idgban is. — Utóbbi igen kétséges. Mert pl. idg. i «questo» eredetileg ei volt s e mellett ugyanazon paradigmában oi állott (v. ö. osk. eí-siíd : lat. oi-no-s), a mint eno mellett ono (v. ö. ószl. on'h: lat. enim), e mellett o (BRUGMANN, K. Vgl. Gr. 4-01). Még az óindre vonatkozólag is nagy a bizonytalanság. A jelenség megvan ugyan a modern ind dialektusokban (BEAMES, Comp. gr. of the modern aryan languages II. 317.), de megvan a dravida nyelvekben is, a honnan amazokba belekerülhetett. T. óind példái (iti: atha, itas: atas) igen kétesek, mert atha, atas kezdő a-ja éppúgy lehet a és o, mint e, sőt ez az utóbbi a valószínű. T. szerint az ói. asáu, amúm, amutas alakokban az u elem jelenti a távolságot; ámde asáú kezdő a-ja idg. e (BRUGMANN, i. h.) s casus obliquusaiban az amü mellett ami is szerepel, úgy hogy ugyanazon pronomen külömböző eseteiben közelre is meg