Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Ismertetések és bírálatok - Szinnyei József: Simonyi Zsigmond: A magyar nyelv. 427

448 SZINNYEI JÓZSEF. sítja a magyar -sz pra^sensképzővel; nekem azonban az a meggyőződésem, hogy a kettő nem azonos, mert a votj. sv-nak a magyarban s és es a megfelelője, pl. miúkini, meskini ~ mosni j poski ~ fecs-ke; azért a votj. -ék frequ. (és prsesens-) képzőt, valamint a finn -tk-i stb. is, a m. -s gvakoritóval azonositom (NyH. 66). 413. 1. Md. kultdek £>: -d'e. (Az t-re nézve, a mely külömben nagyolt hangjelölésnek megjárja, 1. PAASONEN, Mordv. lautl. 5). 413. 1. A futánd-féle alakok eredetére nézve inkább a szerzőnek azon régibb föltevéséhez (NyK. XVI. 259) csatlakozom, hogy a futurumi -and, ~end a frequ. -and, -end képzővel azonos. Igaz, hogy e mellett már akkor is megemlítette annak a lehetőségét, hogy a fut. képzője a mom. ~-amod, temed képzővel azonos. Erre a HB. nndul szava indította; de a mint kimutattam, ez nem egyéb, mint másolói hiba eindul helyett (vö. Nyr. XXXII. 485), tehát az az egyetlen m, a melyre támaszkodni lehetett, nincs többé. Ha az samöd, temed képző második magánhangzója kiesett volna is, a fejlődés valószínűleg megállott volna az *-amd, * emd alaknál, mert hiszen az md hangpár nem szokatlan a magyarban (pl. tömd, nyomd, 'nyomdok; nyomdékol, nyomdekos, nyomdiko, nyomdogál MTsz.) 415. 1. Vót tüvená o: tüvenná | lív konn: az 51. lapon kwonn, s ez nagyolt hangjelölésnek helyesebb (pontosan: kuoTi) zürj. tölin: az 51. lapon telin, s ez a helyes | md. telne o: (élne. 416. 1. A rajt-, ről-, reá- tőszavának eredetéről semmit sem tudunk; a MUSz. 645. lapján idézett szavak sem egymással, sem a m. *raj- szóval nem tartozhatnak össze. 417. 1. A -nál ragnak BuDENZ-adta magyarázata ellen nem egy kifogást lehet tenni. Félrehagyva a md. mala- és a m. múl összetartozásának kérdését, csak két nehézséget említek meg. Először is a szókezdő m > // hangváltozás igen nagy ritkaság, annyira, hogy a méret > nevet (~ vog. mayinti) tudtomra az egyetlen eredeti szó, a melyben előfordul; ilyen unikumok pedig nem alkalmasak arra, hogy velük valamely egyeztetést támogassunk. Másodszor, ha mái > *nál tőszót teszünk föl, akkor föl kell tennünk azt is, hogy a nál- (nálam stb.) ragjavesztett határozószó. De mi lett volna a ragja? Locativusi functiója lévén, kettőre gondolhatunk : a -t és az -n ragra. Azonban *náltam-hó\ nem vált volna nálam (vö. voltam, holta, kitiltó stb.), a *uálnam pedig *nánnam-má fejlődött volna (vö. *belnem > bennem stb.); a disszimiláczió lehetősége, a melyre a szerző utal, nem tagadható ugyan, de nem is nagyon valószínű, mert az n ... n > n ... I hangváltozás nagyon ritka, sőt arra, hogy csupán egy magánhangzóval elválasztott két n másodikából /. lett volna, nincsen is példa.