Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Ismertetések és bírálatok - Szinnyei József: Simonyi Zsigmond: A magyar nyelv. 427

ISMEETETÉSEK ÉS BÍRÁLATOK. 449 A nál- tőszavára nézve BUDENZ föltevése helyébe nem tudok ugyan jobbat állítani, de azért mégsem vagyok kénytelen a puszta czáfolásra szorítkozni. Ha ugyanis számba veszszük azt, hogy a) a középfokhoz tartozó hasonlító-határozónak -nál a rendes ragja; b) e helyett egyes kódexekben és mai napság egyes vidékeken -tői is előfordul (vö. SIMONYI, M. Határozók I. 236 s köv.); c) más nyelvek (rokonok és nem rokonok) legtöbbnyire ablativusi határozót használnak az összehasonlításnál (vö. a rokonságból: f. -ta, -ta partit. = ablat., vog. -ml ablat., IpS. -iíe elat. középfok mellett; md., cser., votj., osztj. ablat. alapfok mellett), — ha, mondom, mindezt számba veszszük, azt a következtetést vonhatjuk belőle, hogy a nál- eredetileg ablativus volt. De nem szükséges ezt az ablativusi nál-i a locativusitól különválasztanunk, sem *ndlól'hól összevontnak tartanunk, mint BUDENZ egykor tette és tartotta (NyK. II. 308—313). Hiszen alul, fölül, belül, kívül stb. szintén ablativusok voltak eredetileg s ma is azok, de egyszersmind locativusok is. (A három irány váltakozására nézve vö. SIMONYI, M. Határozók I. 27). Az ablativusi ragot pedig nem kell elveszettnek vagy a tővéggel összevontnak tartanunk; ott van az a maga valóságában a ná-l végén. (Vö. NyH. 133). Idővel talán majd sikerül kiderítenünk azt is, hogy a ná- tőszó miféle eredetű. 417. 1. Az én nézetem szerint a tői- (-tői) és a ról- (-ról) nem *töv-öl, *raj-ól-h6l lett. hanem *tüvö-l, *rajo-l-hó\, éppúgy mint belől (beiéi) < *belé-l (1. fönnebb 439. 1.). Azért teszek föl Hüvö-l, nem pedig Hövö-l alakot, mert a töl-nek tudvalevőleg tűi- volt a régibb hangzása, s maga a tó', töve is tű, tüve volt eredetileg. A tűi- (tűig-) < *tüvö-l ízről-ízre megegyez a vót tüvö-t, tüve-á (< Hüve-dá) «-től» szóval. (Vö. NyH. 132). — A finn tyve- (nom. tyvi) «tő» a cser. tün «tő» tanúsága szerint eredetibb *íiw?é;-ből fejlődött s e szerint aligha azonos a tyk'ó- szóval, mint BUDENZ (MÜSZ. 229) és a szerző gondolja. (A kettőnek azonossága legföllebb úgy gondolható, hogy a tyk'ó- alak analógia útján keletkezett; 1. ragos alakjait GENETznél: Suomen partikkelimuodot 105). — Zürj. dinin, dinié o: d'invn, dinié. 421. 1. Vog. ma-t, pal-t o: ma-t, pal-t,- — armtel-t sajtóhiba tarmel-t helyett. 422. 1. A szerző elfogadja azt a magyarázatot, a melyet a -vá, -vé és az sói, -öl ragról a NyH.2

121. ós 123. lapján vázlatosan adtam, hogy t. i. az előbbi az egyszerű -á, -é lativus-, az utóbbi pedig az egyszerű -Z ablativus-raggal azonos. (Az előbbi rag fejlődéséről szóló nézetemet más helyütt legközelebb részletesen ki fogom fejteni.) Az -ól, ;ó7-beli magánhangzó hosszúságát nem olyan nagyon bajos megmagyarázni, mint a szerző gondolja. 0 maga is elismeri, hogy a vogul szerint fölteendő *-nol, *-nel, *-nöl ragalakban a rövid magánhangzó megnyúlása Nyelvtudományi Közlemények. XXXV. i>9