Nyelvtudományi Közlemények 34. kötet (1904)

Tanulmányok - Melich János: Szláv jövevényszavaink - VIII. 12

24 MELICH JÁNOS. tárak, régi kaj-horv. naptárak) Klemen-nék mondja a szót (legrégibb adat TnuBEBnél 1582-ben: Sueti С lemen, Kres II. 644.). A többi szláv nyelv: lengy. Klimunt (Klimek), t. cs. Klement, Kiiment (v. ö. ERBEN, Eegesta szerint elterjedt név), horv. Klime, Klimce, Klimoje (JIEEC. Die Eom. I. 2, 31.). A gör. kel. szlávban Kiiment a szó (v. ö. Assem. ev. 144. 1. nov. 23, Ap. Sisat. és SBEZN. Drev. slav. pamj. naptári rész, mai bolg. Sveti Klímet). Szent Kelemen-nek hazánkban közvetlen a honfoglalás előtt is volt tisztelete, el volt itt terjedve a neki tulajdonított homilia (v. ö. VONDBÁK, Fris. pam. 62. 1.); tiszteletére v. ö. e műben a szentek tiszteletéről szóló részt. Velenczében San demente templom 1131-ben épült (Chron. Venez. II. 234.1.). A szláv eredetű Miioszt nevek fordításai a Clemens-пек (v. ö. Szláv eredetű nevek közt). A mi okleveleinkben előfordul Kelem férfinév is (v. ö. 1086 : Kelem, 1174: Kelem); azt hiszem, ez a Kelemen beczéző alakja (v. ö. szláv Klim, Denkschr. X. 280, bolg. Klime, MILAD. Pes. 529. 1.). Kerubin: 1181 : Cherubin (veszprémi prépost); — lat. Cherubim. A gör. kel. szlávban XtpoKHM (Sborn. XV. 199.), Xtpoyенлгь, Хнрокнлгк, Хнрогкнлл'к (Psalt. Sinait. zsolt. XVII. 11, LXXIX. 2, XCII. 1.). Kilianus: 1233: Kilianus (subdiaconus); naptárainkban: Kellen, Gellen ; helyneveinkben : Gyergyó- Kilye'nfalva, (v. ö. még e mű 2. rész 17. 1.); — lat. Kilianus (Chilianus scotus, apóst. Francise, Mon. Ger. SS. VII. 287.). Kility, Kilityi: 1222: Per manus Cleti aule regié cancellarii; helynév: 1083—95: Cletii, 1152: in villa cleth. A község mai neve Kiliti s a veszprémi püspökség 1809. évi névtára szerint temploma Szent Cletus tiszteletéről van elnevezve; — lat. Cletus, Anacletus, gör. 'Avá/XirjTo? ('AvéYxX7]rog is). Naptárainkban Cleti pápa (KNAUZ, Kortan 156.). Az r\: i újgörög kiejtésre v. ö. e mű 2. rész 46. 1.: Gethsemani. Klára: Naptárainkban Kalara (Münch.-k. aug. 12, Oki. szót. és KNAUZ, Kortan 155.), Clara, másutt Chalara, Calara (Erdy-k. 469. 1.); — lat. Clara, ol. Chiara. räto-rom. Cläre, Szent Klára (f 1253) neve a XIII. század második felétől igen elterjedt Dalmácziában (v. ö. JIREŐEK, I. 68.), Velenczei emlékekben a XIV. század végéig nem találtam Chiara nevű asszonyokat.