Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: Adalékok a magyar nyelv régi török és mongol elemeihez - 271

ADALÉKOK A MAGYAR NYELV REGI TÖRÖK ÉS MONGOL ELEMEIHEZ. 299 hanem bölőcs-íé\e alakkal jelentkeznék (MUgSz. 469—770.). Bár ujabban is történt kísérlet a magy. bölcs == ozm. biliéi egyeztetés támogatására*) (Nyőr 29 : 353—6.), ezt a nézetet mégis végkép el kell ejtenünk; mert a magyar szó alakjának értelmezésében nem indulhatunk ki az ozmanli alakból s mert nem tudnánk rá egyéb esetet, hogy valamely törökből eredt szavunk második zárt szótagjának diphthonguspótló hosszú hangzója minden nyelvtörténeti nyom nélkül elenyészett volna. De igen valószínűtlen az a föltevés is, hogy hölcs szavunk a finn miele, lapp miátii, mordvin mel. zűrjén-votják mii «sinn. verstand, gesinnung» megfelelője volna -s képzővel bővülve (MUgSz. u. o.); mert nincs az ily elemzéssel kifejtett alapszónak egyébként semmi nyoma a magyarban s a képző különös hangalakulata is igazolásra szorul. A bölcs-éhez egészen hasonló végzetű álcs, erkölcs, gyümölcs s az ugyanily hangcsoporttal szóközépen ejtett bölcső', bulcsá és a régi bolcsát- (= bocsát-) szavak ujjmutatását követve alkalmasabb megfejtése kereshető szavunknak a mongol bügeci szóban, melynek a büge alapszó bö változatával bizonyára *boci mellékalakja is van. Alakilag pontosan megfelel ennek a magy. bölcs < bocs az idézett adatok l járulékmássalhangzójával s a rövid szóvégi hangzónak ugyanolyan kopásával, mint a gyöngy = tör. jin£i, szatócs = tör. satiuci, szűcs, kút s más szavak esetében. A mi a jelentést illeti, erre nézve figyelembe veendő, hogy a keleti nomád magyar népnek «bőlcse», nem ám az a «doctus, literátus, philosophus», a mely fogalmakra e szót a későbbi nyelv alkalmazza, hanem az ki ma is a népnek «tudósa», minden nagyobb bajában tanácsadója és ('ráolvasásaival)) segítője (v. ö. or. 3Haxapi> «zauberer», tkp. «kenner» a 3HaTi> «kennen, wissen» igéből). Ezeknek a mi korunkbeli«tudósok»-nak a pogány hitéletben a sámán felel meg s ennek magyar neve voltakép a bölcs, mely ugyanonnan került nyelvünkbe, a honnan a bűbáj. Ha tehát az első keresztény tanítások kapcsán a «mágus» fogalomra a «napkeleti bölcsek» kifejezést alkalmazták, ebben csak a régi nyelvszokás érvényesült, mely szerint a bölcs éppen a mágusi mesterséget gyakorló bű-bájos embereknek volt a neve. E mellett igen föltehető, hogy megvolt már akkor e szónak általánosabb *) Helytelen itt a hivatkozás a magy. szűcs = csuvas séwés, virjal éúzé «schneider» egyezés esetére; mert itt a csuvas szó nem igéből való képzés (nem a csuvas éölá-, sélá- =? tat. zöjla- «náhen»> származéka), hanem a csuvas ééwé «naht» (moBT.; ASMARIN: Mar

repiajibi 297. 1.) = tat. zöj, baskír jüj id. névszónak a valamivel foglalkozást jelentő -ói = csuv. -sé, -s képzővel való szerkesztése (— tat. *£öjcé). A félreértést okozó ZoLOTNiczKutól közölt cyjibCb alak a süéé mellett olyan változat, mint aldan az avdan, adan «hahn» szó mellett.