Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Petz Gedeon: A nyelvbeli kiegészülésről 216

224 PETZ GEDEON. OsTHoirnak, mint mondtuk, elvitathatatlan érdeme, hogy e jelen ségeket együttesen s egységes szempontból tekintve tárgyalta, ezt az •érdemét elismerték bírálói is, mint WUNDT (Anzeiger f. idg. Sprach- u. Altertumskunde 11, 6) és BRUGMANN (Zeitschr.f. das Gymnasialwesen 54, 459). Azért azonban mégis jogosult annak a kérdésnek felvetése, vájjon ebben az egy kalap alá foglalásban nem rejlik-e valami kis veszély is, vájjon nem általánosítunk-e mi is kelletén túl? Hisz tudjuk, hogy a nyelv terén gyakran külömböző úton-módon is egyformáknak látszó eredmények jönnek létre. Kérdés tehát, igazán egyforma suppletivismus uralkodik-e a külömböző kategóriákban, egyformán szoros-e az összetartozás a főnevek, a melléknevek, az igék, névmások és számnevek föntebb felsorolt .kiegészülő' alakjai között ? Erre, azt hiszem, nemmel kell felelnünk: bizonyos fokozati külömbség van e külömböző alakok összetartozásának erejében. Igazán szoros kiegészülés van az igei alakok között. Ásumfui •esse, bin war sein nemcsak a nyelvtanban szerepel egységes paradigmában, hanem kétségkívül a nyelvérzék is egynek érzi és érezte e rendszereket. Ennek világos bizonyítékot ép a német bin alak története szolgáltatja: kezdő hangja a bheu gyökér eleme (1. szem. *bheuö), végső hangja a régi *esmi személyragjának maradványa s hogy a kettőből contaminált alak keletkezett, ez arra mutat, hogy a nyelvérzék szorosan egymáshoz tartozóknak, azonos jelentésűeknek tartotta a külömböző gyökerekből való alakokat. Ugyancsak erős a kiegészülő alakok összetartozásának érzete a névmások terén: a külömböző nemben, számban és esetben levő alakok sűrűn befolyásolják egymást. így tudjuk, hogy a ném. der és die vagy a litv. tas, ta kezdő dentalisa a semleges alak és a cas. obliquusok hatása alatt jutott a hím- és nőnemű nominativusba, v. ö. gör. ó i] ró, viszont a gör. o'i al többes alakok régibb zoí vaí helyett valók stb. (BRUGMANN, Grundr. II, % 767). Gyakori az az eset is az idg. nyelvekben, hogy a névmások többesót az egyesszámú alak befolyásolja, az ,én' jelentésű alak hatással van a ,mi'-re, a ,te' a ,ti'-re, a megfordított eset, hogy pl. a ,mi'-hez igazodnék az ,én' szó kezdete, úgy látszik, nem fordul elő (BRUGMANN id. h. 805. 1.). Befolyásolják egymást az esetek is: a gör. <rú alak (dór tó) <r-ja a aé hatása alatt (BRUGMANN I2 311. 1.) stb. Mindezek a kereszteződések azt tanúsítják, hogy a nyelvérzék egymást igazán szorosan kiegészítőknek érezte e névmási alakokat. Jóval lazább a kapcsolat a névszóképzés terén kiegészülő alakok között. Itt mindenekelőtt a melléknévi fokozás eseteit említhetjük, a melyeknek tárgyalása OsTHOFFnál — a mint ezt már WUNDT (id. h. 4. 1.) és BRUGMANN (id. h. 464. 1.) is megjegyezték bírálataikban, különben sem