Nyelvtudományi Közlemények 31. kötet (1901)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága. (VIII.) 1

6 MUNKÁCSI BERNÁT. atyánk a földet bocsátja alá egéből'. Az ajtós ház ajtaját bezárták, a tetőnyilásos ház tetőnyílását befödték; egyszer csak valami dörgő, csattogó zaj támadt. Hét éjen, hét napon át egyre csattog az ég: Arany-Kworesz atyjuk a földet bocsátja alá» (I : 35.). Az itt szóban forgó ház az ősvíznek már meglevő földdarabkáján áll, az igazi föld tehát attól egészen függetlenül az égből bocsátódik alá. b) A szigvai szent rege közlésében (1:1—2.) az ősvíz tundrahalmán élő emberpárnak «egyszer csak a felső égből valami csattogás hallik. Az öreg kinéz az ablakból: hát felülről, az égből egy vas-búvár-madcir (kér-ta^t) jön, földet keresni beereszkedett a vízbe. Csak járt, csak járt ott alant: fölbukkant, semmi földet nem talált. Lélekzetet vett s ismét aláereszkedett a vízbe. Járt, járt, fölbukkant : megint hiába, föld nincsen. Egy keveset lélekzett s harmadszorra beleereszkedett a vízbe. A mint fölbukkant, olyat lélekzett, hogy a torka alja megrepedt belé ; de az orrán egy kis földmorzsácska van. Szárnyra kelt s avval az ég felé ment. Az asszony s örege lefeküdtek. Eeggel a mint fölkelnek, megint valami csattogás hallik az égből. A mint az öreg kifelé néz, az égből vas-vöcsök (kér-löli) jön alá, beleereszkedik a vízbe. Járt, járt; midőn fölbukkant, nincsen semmije, éppenséggel semmije. Egy kevéssé lélekzett s ismét a vízbe ereszkedett. Megint járt, járt; midőn fölbukkant, ismét nincs semmi. Keveset lélekzett s még egyszer, harmadszorra beleereszkedett a vízbe. Midőn fölbukkant, olyat lélekzett, hogy a feje búbja megrepedt belé; de az orrán egy jókora nagysága földdarabka áll. Annak a tundrahalmi háznak szögletéhez oda dörzsölte az orrát s azután az égbe repült. Az asszony s örege lefeküdtek. Eeggel a mint fölkeltek, a föld talpszélességűvé lett. A második napon a mint fölkeltek, a jöld a látóhatárig jutott már, annyira megnagyobbodott; harmadnapon a mint az asszony s örege kinéznek az ablakból: víz nincsen, már mindenütt földdé vcdiozott. Hófehér hollójához szól az öreg : ,Eredj csak, nézd, mily nagygyá lett a föld !' A holló elment, egy kis órát járt, már oly nagygyá lett a föld. Az asszony s örege ismét lefeküdtek, ismét fölkeltek, a hófehér hollót ismét küldik megnézni a föld nagyságát. A hófehér holló jártából csak déltájt jött meg: oly nagygyá lett már a föld. Harmadnap fölkelnek, ismét szólnak a hollónak: ,Menj csak, nézd, a föld mily nagygyá lett!' Jártából éppenséggel nem kerül meg, a nap úgy esteledik le.» -— Tudomást szerzett e regéről