Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Erdélyi Lajos: Mondattani tanulmányok - 55

6:2 ERDÉLYI LAJOS. (ugyancsak Kalmár) még kevésbbé beszélhetni. így ismét nem abból a szerkezetből indulhatunk ki, a mely a legtöbbször csak mintegy metaphisikailag volna adható ; hanem a rövidebből, amely adva van és adható, és úgy fejezhetnők ki magunkat, hogy nem ismételjük az tarészt, vagy: ott nincs külön kifejezve (mint SZINNYEI nyt.). Aztán a «kitesz» helyett az «o d ate sz» kifejezést használhatnék (grammatikától be nem folyásolt nyelvérzék kifejezéséből; e mondatok érzése után puhatolózva hallottam) rnincsenodav. idetéve külön ittis, elég ha egyszer odateszi stb., mert önkényt odaérthető, így különösen szó lehet hozzáértésről (SIMONYI, VERESS, BRASSAI, stb.), sőt átértééről is (VERESS J.), meg ráértésről (pl. KULCSÁR E.), és: csak ha a világosság úgy kivan ja, v agyépen felesleges ismétléssel tevődnék oda (de nem : ki!) újból v. olyan másai a kbanis. Ezek a kifejezések már minden ilyen mondatra találnának, nem csak azokra, a melyek bővebben is mondhatók. És ezzel tulajdonkép egyszerűsíti]etnők e mondatok felfogását, mert amúgy — nemde — több kihagyásról kellene szólni és több kihagyást kellene érzékeltetni, pl. egy mondatban is, ha az halmozottabb volna ? Pl. csak ebben is : Apja, anyja elejébe szaladnak, ( ) nyakába borulnak, ( ) kérdezősködnek (Kalmár nyt.), nemde a jelölt helyekre ismét és ismét oda volna képzelendő az alany? (V. ö. pl. Kalmár 1.18,24.) Pedig úgy, nemde, mily furcsa volna? Hát még aztán hányszor kellene oda képzelni azt a részt pl. egy szakaszba, vagy épen egy egész olvasmányba, a mely arról a tárgyról szól és azt csak ritkábban ismétli. Hány helyt kellene kihagyást jeleznünk, a hol tulajdonkép betehetésről nem lehetne szó vagy csak furcsán ? ! Bizony, bizony, így sok kihagyásos mondat volna az én értekezésemben is; pedig inkább bővítéses! Valóban nemde egyszerűbb az adottból és az adhatóból indulni ki! ? Aztán mint látni fogjuk, maga az egyszerűbb lélektani felvétel is e mellett szólhat. E mellett a gyermek és a nép nyelvén tehető megfigyelés is; és a nyelv fejlődésével is ez a felfogás, a bővülés, halmozás stb. egyezik meg. Hát ez hogyan ? Minő lelki okon alapulhatnak e mondatok ? JOH. MATTH. GESSNER 18. századi tudós szerint az é.%0 KOIVOÜ-nál (így főkép efféle mondatoknál) a beszéd nem tart egyenlő lépést azzal a szárnyas gyorsasággal, melylyel a szemléletek a lélekben előretolulnak (v. ö. ZIEMER : Junggr. Streifz. 49 1.). ZIEMER szerint pedig az ellipsiseknek (így ezeknek a mondatoknak is) a lélektani magyarázó oka a beszéd gyorsaságában keresendő. (I. m. 48 1.) Nálunk pl. SIMONYI úgylátszik, az egyhangúság elkerülésére való törekvést hangsúlyozná (v. ö. NytK. 25:8). KIRÁLY PÁL is effélét. TÓTH ALRIN a beszéd- és a mondatrövidítésre nézve főkép a takarékosságot hangsúlyozza, a melynélfogva beszédünkben a fölösle-