Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Ismertetések - Balassa József: Elváltozások a franczia nyelvben. (Deschanel, É. Les déformations de la langue francaise) 352

ELVÁLTOZÁSOK A PKANCZIA NYELVBEN. 355 munkban is elég gyakran volt szó, midőn az analógia hatását kutatták a magyar nyelv életében. A nyelvnek egy érdekes jelenségére figyelmeztet ez alkalommal DESCHANEL ; midőn azjíró új szavakat gyárt, mert a régit nem tartja elég hatásosnak, nyomatékosnak. Pl. az émouvoir, toucher, confondre szók helyett ezeket az új csinálmányokat kezdik használni: émotionner, impressio?iner, confusionner; a régi arrest helyébe lépett arrestation stb. így lett a magyarban is a hagy, ad igékből hagyományoz, adományoz. Ebben a szakaszban szól D. a franczia helyesírás szándékolt reformjáról is. 0 ellensége a változtatásnak, mert az új Írásmód kivetkőztetné a szót régi alakjából. Hogy mily csekély ok ez a reform ellenzésére, maga D. mutatja meg, midőn utána veti másik panaszát, hogy megváltoztatták már a könyvekben a számjegyek alakját is melyek most egyforma nagyságúak, míg régebben majd kisebbek, majd meg nagyobbak voltak a rendes sornál. «On Va őtée (t. i. leur physionomie) aux chiffres en les réduisant á ne pas sortir du rang, ni par en hant ni par en bas.» (130.1.) Oly csekély bajt okozott ez, hogy észre sem vettük a ^számjegyek alakjának ezt a változását. A harmadik szakasz a mondatszerkezet és a szólások változásairól szól. Ezek a nyelvnek legveszedelmesebb betegségei, melyek sokkal több kárt okoznak, mint egyes szók jelentésének vagy alakjának változásai. Az uralni ige szerkezetéről már szólottunk. Nyelvünknek egy másik, szintén gyakran korholt beteges jelensége a daczára annak, hogy folytonos használata, a mi a noha, ámbár kötőszók rovására történik. A kettős tagadás a magyar mondatszerkezetnek jellemző sajátsága : senki sem volt itt, soha sem láttam. Az az iskolai szabály, hogy két tagadás egy állítás, kezd egyeseket arra bírni, hogy ezekben is kihagyják az egyik tagadó szót, s az élő beszédben hallunk már ilyesmit: senki volt itt, soha láttam stb. A tilt, tagad igék mellékmondata a régi magyar nyelvben rendesen tagadó volt. Megtiltá, liogy se enni se innia ne adnának Debr. c. Megtiltják, hogy ne merjék bántani Erdy c. Az isten tiltja, hogy testünket ne metéljük beretvával. Czegl. — Még eddig mind tagadtam, hogy én nálam nincsen. Lev. T. Tagadod, hogy az engedelmességrül nem töttél szót. Matkó. Ma már ezt tekintik szokatlan szerkezetnek, a mellékmondat rendesen állító ; pl. megtiltom, hogy enni adj neki. — A hímez- hámoz igét csak tárgyatlan alakban használjuk; egy napilapunk azonban tárgygyal is megpróbálja: bármint himezzék-hámozzák is a dolgot (B. H. 1898. VI. 4). Ilyen deformált mondatszerkezet ez is : A szerb, horvát, cseh, lengyel nem is tűr meg a nyilvánosság előtt, a magáénál más nyelvet.* (Esti Újság, 1898. VI. 17.) A rossz szórend is megrontja a mondat értelmét. • «Komoly vállalkozó a könyv illustrálására nem akadt, míg végre a nagy-23*