Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Ismertetések - Balassa József: Elváltozások a franczia nyelvben. (Deschanel, É. Les déformations de la langue francaise) 352

356 BALASSA JÓZSEF. bányai fiúk nem tették rá a kezüket» írja a Hét (1897. 48. sz.), s a mondat ép ellenkezőjét jelenti annak, a mit mondani akar, pedig csak a szórendet kellett volna egy kissé helyre igazítani: «míg végre a nagybányai fiúk rá nem tettélí a kezüket.» A könyvnek két utolsó, az előbbieknél rövidebb szakasza a szavak nemének, számának változásairól, s a felesleges új szavakról szól. Bennünket az utolsó szakasz érdekel különösebben, mert a franczia nyelvújításnak egy-egy részletét világítja meg, bemutatva mikor ós hol keletkezett egy-egy új szó, s némelyiknek még első használóját is megemlíti. A könyv függelékéül egy régibb tanulmányát közli a szerző, melyet AUGTJSTE BBACHBT két franczia szótárának megjelenése alkalmával irt. (Dictionnaire étymologique de la langue franqaise, Dictionuaire des Doublets.) A nyelvnek e szabálytalan alakulásaiban DESCHANEL a franczia nyelvnek nagy veszedelmét látja. «Ez a szép franczia nyelv folyton romlik)), írja a bevezetésben. Már azon idő óta is, midőn elérte az érettségét s tökéletességének legmagasabb fokát, eltűrt egynéhány figyelmetlenség okozta változást. Hisz az ifjúság legszebb erejében is ritkaság, a teljes egészség. Most pedig, midőn a nyelv érett kora elmúlt, borzasztó válság előtt állunk.» Majd LAMENNAIS szavait idézi: «Már alig tudnak francziául, nem irják és nem beszélik a franczia nyelvet. Ha ez a hanyatlás tovább tart, ez a szép nyelv majdnem érthetetlen jargon-ná sülyed.» S a könyv végén DESCHANEL újra panaszkodik a franczia nyelv romlásán: «Az íróknak csak egy kis része őrzi meg a franczia nyelvet tisztaságában és dicsőségében. A vigasztalás, melyet ők nyújtanak, alig enyhíti a szomorúságot, a melyet a többi okoz. A többi irány'nélkül halad, mintha az esztelenség árja ragadná. Megértenék-e a XVII. és XVIII. század írói a mai franczia nyelvet ? Alig hiszem. Vájjon CHATEAUBRIAND vagy LAMARTINE, kik a jelen század elején éltek, megértenók-e mindig ? A mióta LAMENNAIS kesergett a franczia nyelv romlásán, a baj csak súlyosbodott. Mit mondana ma ? Mit mondana a nagy LITTEÉ, ki harmincz évvel ezelőtt hallatta már a vészkiáltást, s ki oly megható szavakkal szólított fel nyelvünk védelmére, nemcsak magunkra, monda, hanem az idegenekre való tekintettel is, és ékesszólóan buzdított bennünket, hogy legyen gondunk nyelvünkre mert noblesse oblige.» (207—8. 1.) DESCHANEL panasza bizonyosan túlzott. Az írók figyelmetlensége, gondatlansága árthat ideig-óráig a nyelv tisztaságának, de nem tehet tönkre egy oly megállapodott szerkezetű s annyi nagy író lelkében alakult irodalmi nyelvet, mint a franczia. S azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nem minden változás romlás is egyúttal; néha egy-egy szabálytalan, a szokott korlátok közé nem illő változás idővel a nyelvnek gyarapodására, javára szolgál. S a mit ma szokatlannak, hibásnak tar-