Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)
Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 280
298 KALMÁR ELEK. sok ezer éves nyelvekből alakulnak és ugyanilyenek a legősibb nyelvek is. Ősi lehet a bővítő részekben előforduló szók jelentése* s a bővítő részek közti különbség, mint látni fogjuk, épen ezen alapul, de már inkább másodlagos a közelség és távolság, valamint a hármas csoportra oszló helyzet az egyes mondatok között, melyet már a fömondatok közt is megkülönböztethetünk s mely az összes bővítő részekben ismétlődik. Ez ugyan a látás törvényein alapul, de világos, hogy egy tőmondat eredetibb, mint két összekötött mondat. Az a szoros alárendelés pedig, melyben a bővítő részeket az állítmány iránt találjuk, bizonyára még utóbb fejlődött ki, még pedig először a névszói természetű mondatok és az ige közt. Ezek a névszók természetesen bővítetlenek voltak. Midőn hosszú idő múlva a bővített mondat rendszere gépiessé lett, minden bővítésével együtt is oly közel viszonyba hozhatták az egyik mondatot a másikhoz, mint az ősidőben a tagolatlan mondatokat. Még későbbi fejlődésnek tartom azt az időt, mikor az egyik alárendelt mondat állítmányát képző segítségével még jobban alárendelik az igének s igeneves szerkezetté változtatják. Valamint az egyszerű magánéneket akárki is élvezheti, a kardal különböző hangjait egyszerre átérteni ellenben már nagyobb zenei képzés kell, s valamint egyes tárgyakat szemügyre venni könnyebb, mint egy összeséget áttekinteni : úgy valószínű, hogy a kezdetleges ember előbb mintegy minden tárgyra külön szegezte rá a szemét s csak azután volt képes több-több tényezőjét egy jelenetnek egységesen áttekinteni. Még pedig valószínű, hogy először a névszói természetű mondatokat egyesítette az igével. Most már több jelenetet is összefogunk egy áttekintésbe az összetett mondatokban és igeneves szerkezetekben, de e mellett még ma is élnek a kezdetleges formák is. Az indulat-, vagy hangutánzó szóból, vagy akár egy magános főnévből álló mondatok ily szűk terjedelmű tekintetből származnak, ily mellékpontok nélküli középpontok, sőt a megszólítás ma sem olvadt össze a parancsoló igével alanynyá, hanem külön mondat maradt mellette, mit a helyesírással is pontosan jelzünk. Pedig logikailag és lélektani szemléletünk szerint is a megszólított épen olyan igazi alany, mint a többi mondatok alanyai. Szóval, nem lehet azt állítani, hogy az ige, vagy akármelyik más beszédrósz lenne legeredetibb, legősibb. Egyszerre többféle :
