Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 280

ÁLLÍTMÁNY ÉS ALANY. 297 ragozás gazdagságát: stilisztikai, beszédbeli finomságnak, mely a beszéd alaptörvényeit nem érinti. Az igeneves szerkezetek kissé még közelebbi helyzetben vannak az állítmányhoz, talán már többé nem az emlékezet, vagy előrelátás, hanem az élő tekintet fűzi őket egy egységbe az igével; az igéből képzett főnévre még inkább állhat ez, itt már bekövetkezik a teljes közelség. így jutunk vissza az egyszerű mondat bővítő részeihez, melyeknek konstelláczióját, kölcsönös és az igéhez való helyzetét feltárni dolgozatom alábbi szakaszainak feladata lesz. Itt csak azt bocsátom előre, hogy, mint WEGENER mondja, eredetileg a helyhatározó is oly önálló mondat lehetett, mint az indulatszó, egy felkiáltás, egy ige a tagolatlan mondatban: Jaj ! medve! ég! ott! stb. Két-három, sőt több ily mondatot, szemléleti középpontot a hosszas gyakorlat segítségével a legközépre eső szemlélettel, vagy a logikai középponttal összeolvasztottak, ennek mind jobban alája rendeltek. Ha minden mondat csak ige lehetett volna, a hogy eddig szokás volt föltenni (V. ö. MÜLLER MIKSA Felolv. a nyelvtud. 247.1.), akkor bizonyára sokkal nehezebben fejlődött volna ki a nyelv. Minden cselekvésből először cselekvőt s ezen át másodlagosan szenvedőt, eszközt, helyet kellett volna képezni, a mily értelmekkel használjuk is a magyar jelen idejű melléknévi igenevet (participium infectum). Legrégibb bővítés lenne az alany és legújabb a helyhatározó, mert ennek jelei legvilágosabbak, legkevésbbé kopottak még, holott tulajdonkép minden más bővítő rész már a helyhatározók analógiáját árulja el. Ellenben, ha tárgyak és cselekvések megnevezése egyaránt lehetett oly kezdetleges mondat, akkor könnyebben léphetett mai szerepébe a tárgyakat megnevező szótő a cselekvést megnevező ige mellett. Hogy az ige egy más ige mellett a tárgyakat megnevező szó szerepébe jusson, ennek analógiáját kövesse, képzőkre, igenévi és főnévi toldalékokra van szüksége. Mennyivel később fejlett volna ki a nyelv mai szervezete, ha minden szót ily mesterségesen kellett volna képesíteni arra, hogy helyhatározó, vagy alany lehessen. PAUL (119. 1.) azt mondja, hogy nem származhatott minden mondatrész mellérendelt mondatokból, mert a legegyszerűbb nyelvekben is megvannak már a bővítő részek; de tekintetbe kell vennünk, hogy a legegyszerűbb nyelvek is sok ezer évesek, vagy